Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
33 (Gnadenpforte), hanem jóformán mindenütt, ahol a 13, század első tizedeiben a Rajnavidéken át jövő nyugati stílushatások jelentkeznek (Gelnhausen, Regensburg). Hogy a jáki főapszisz építőinek és díszítőinek mennyire idegen volt a monumentális szobrászati díszítés, ezt az mutatja legvilágosabban, hogy az emeletosztó párkány alatti fülkesor készítésekor még csak nem is gondoltak szobrok beállítására. Az amúgy is lapos fülkék padozatát a külső él rézsútos levágásával ugyanis annyira elkeskenyítették, hogy ott még kisebb méretű szobor sem állhat meg. Ezért a ma is ott álló szobrok talapzata számára csak úgy lehetett legalább a fülke teljes mélységének megfelelő helyet biztosítani, hogy a levágott élű kőfalat a talapzat nagyságának megfelelően a teljes falvastagságig kivágták. Ez az előre elkészített kivágás, azaz szoborhely a ma üres árkádokban, kivéve a középső szakasz jobboldali fülkéjét, teljesen hiányzik, jeléül annak, hogy a mai négy szobor nem a fülkesort egykor teljesen kitöltő 12 tagú sorozat maradványa. Az egyes szobrok még így is kiállanak, szinte kilógnak a falból, magassági és szélességi méreteik sincsenek arányban a fülkékkel. Látva, hogyan helyezték el fülkéikben a főkapu apostolait, bizonyosra kell vennünk, hogy az itt látható elhelyezés csak kényszermegoldás lehetett. Az ennyire töredékes és nem eredeti helyén álló szoborsorozatnál kárbaveszett fáradság az egyes alakokat névvel ellátni. A jogar királyra és az x lábú, oroszlánfejes szék, a „faldistorium" szintén valamilyen magasabb méltóság viselőjére utal. Az akkori szokásnak megfelelően aligha élőkről, hanem már elhunyt és szentként tisztelt fejedelmi személyekről, esetleg magyar királyokról lehet szó, A szobrok valószínűleg két kéz munkái. A középső szakasz szobrait egy idősebb, de gyengébb mester, a faldístoriumon ülő király és társa figuráit fiatalabb és a nyugati homlokzaton elég nagy szerephez juttatott szobrász faraghatta, A faldístoriumon ülő király keresztbe rakott lába jellemző példája, milyen szívósan ragaszkodtak még a 13. század közepe tájának mesterei is egyes, voltakép már értelmetlen konvenciókká vált régi formai szkémákhoz, itt a ,,Tövishúzó“-nak főként a délnyugatfrancia román szobrászatban kedvelt különleges lábtartásához. 5. A szentély szakasz déli oldala részleteiben jórészt meg van újítva, de híven megőrizte eredeti formáit. Az 1733—35-ben vágott nagy ablak kedvéért szétrombolt négykarélyos ablakot is az előkerült eredeti darabok alapján rekonstruálták. A külső tagolás épúgy, mint az északi oldalon, itt sem felel meg a belsőnek és ezért a rajnai ízlésű négykarélyos ablak, amelyik belülről nézve a szentélyszakasz közepén van, kívül a bal szélére esik. Az egyes részletek azonban már lényegesen elférnek az északi oldal díszítésétől. Az ívsor formája és ívmezőkitöltése bamberg jellegű, a falszalagot kísérő karcsú oszlopok pedig Lébény hatására mutatnak. Mig a szentélyszakasz északi oldalának nehézkes nagy ívsora régies, vvormsi formákkal dolgozó mesterekre utal, és legfeljebb az ívek fejlettebb profilja és esetleg a felső kettős fogrovat (Bamberg, keleti kórus!) mutatja kései keletkezését, addig a déli oldalon fiatalos frisseséggel és ötletességgel keverednek lébényi és bambergi elemek. A falszalagot, amely itt sem a diadalívnek megfelelően, hanem a mellékhajó keleti végénél van elhelyezve, két oldalt oszlopok kísérik, A Bogyay Tamás dr.: A jáki apátsági templom és Szent Jakab-kápolna.
