Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
18 köteg lábazatán állatalakok is megjelennek (7. kép). Ennek a két típusnak együttes alkalmazására Magyarországon a vértesszentkereszti bencés kolostortemplom pillérlábazatai nyújtanak még példát. Az oszloplábak saroktámasztóinak állat-, ritkábban emberalakokká való felbontása lombard-provencei eredetű motívum, amely a 12. század végi és 13. század eleji protorenaissance áramlattal a rajnai, délnémet, osztrák és magyar művészetben is elterjedt (Worms, Bamberg, Freising, Regensburg, Schöngrabern, Gyulafehérvár, Vértesszentkereszt, Óbuda, Pannonhalma, Lébény). A függőleges tagolást az alsó falsávban középső vastagabb és két szélső vékonyabb oszlopból álló kötegek alkotják, amelyeknek mind korban, mind földrajzilag legközelebb eső rokonai a pulkaui és a hartbergi csontházak falait tagoló oszlopkötegek. Ezek az elég szegényes díszítésű épületek aligha 6. kép. Lábazatok metszetei: a) északi mellékhajó külső fala; b) oszlopköteg u. o.; c) déli mellékhajó külső fala; d) főapszisz külső oszlopa; e) szentélyszakasz belső ék. szöglete; f) északi toronyalja dny. szöglete; g) főapszisz diadalív é. oszlopa; h) ék. hajópillér ény. oszlopa; i) karzati ülőfülkék déli oszlopa; j) Szent Jakab-kápolna kapubéllelete. szolgálhattak a j áki faltagolás mintaképéül. Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a viszony fordított. A közös előzmény és eredet azonban mindenkép biztos. A különös csak az, hogy a közel egy évszázaddal korábbi délnyugat- és középfrancia építészethez kell visszamennünk, hogy ennek a motívumnak párjára akadjunk. Elsősorban az apsziszok és homlokzatok díszítésében fordulnak elő hasonló oszlopkötegek, ahol azonban a három tag még különkülön szerkezeti szerepet tölt be a külső faldíszítés rendszerében. A középső erősebb oszlop a koronázó párkányig, néha a kiugró ereszig ér, míg a gyengébb szélső oszlopok többnyire az ablakok feletti íveket támasztják alá. (Pl. Bégade, Vouvant, Aulnay Saint-Pierre apsziszai, Saintes Ste Marie-aux-Dames homlokzata.) Ezt a rendszert oldalfalakon csak nagy néha alkalmazták (Aulnay Saint-Pierre). Ez érthetővé teszi talán azt is, hogy az ilyen összetett faltagolók, amelyek sokszor még fejlettebb formákban is elég könnyen meghonosodtak az apsziszok építészeti megoldásával rokon kerek csontházakon, a jáki északi mellékhajó sík falán csak töredékesen, az alsó falsávban juthattak szóhoz. A nyugati oszlopköteg (8. kép), amelynek felső része egyedül maradt meg eredeti állapotában, az oszloptörzsgyűrűn felül már nem is mint három egymáshoz tapadó oszlop kötege folytatódik, hanem mint szögletes lapos falpillér, eléje állított féloszloppal és két oldalt, a szélső vékonyabb oszlopok helyén karcsú, oszlopnak már
