Emlékkönyv a szombathelyi r.k. püspöki elemi fiúiskola félévszázados jubileuma alkalmából 1872-1921. (Szombathely, 1921)

25

A jobb hazába költözött főpásztornak méltó utóda még mielőtt ismerte volna intézetünket, már is azzal mutatta ki jóakaratát az árván maradt intézet iránt, hogy a boldogult által viselt pénzbeli terheket a legnagyobb készséggel volt szíves magára vállalni. így történhetett csak meg, hogy intézetünk minden fönnakadás nélkül folytathatta működését.

Iskolánkban az évet záró vizsgálatokra jelent meg először az új püspök. Ezután eljárt mindig a vizsgálatokra az egyházmegyei főtanfelügyelő kíséretében, s azokon mindvégig a legnagyobb türelemmel és kitartással vett részt, a vizsgálatok befejeztével pedig a gyermekekhez buzdító szavakat intézve megköszönte a tanítók fáradozásait s aztán őket is, meg a növendékeket is megjutalmazta. Az igazgató alig győzte a sok ajándékot tőle elhozni, mit atyai jóságos szíve a vizsgák után neki és társainak meg a növendékeknek is juttatott.

Csak a jó Isten a megmondhatója, mennyi jót tett a püspök úr a testülettel és másokkal szemben is, miket a világ nem tudott.

Gazdag adományáról, mellyel nyugdíjintézetünket gyámolította, már fönnebb tettünk említést; egyik évben meg avval örvendeztette meg tanítóit, hogy 400 K-át bocsátott rendelkezésünkre, mellyel a millenniumi országos kiállítást megnézhették. Szegénysorsú iskolás gyermekek részére minden év karácsony ünnepére tekintélyes összeget szokott ruhaneműek beszerzésére az iskolának küldeni.

Mennyi kegy, szívélyesség, jóság és szeretet! Bertalan István, 1896-ban elhalt püsp. isk. tanítót a halottas háztól egészen a temetőbe kísérte a többi tanítóval együtt.

Nem maradt hát árván a püspöki iskola, sem annak tanító kara, sem a növendékek !

1883-ik évben intézetünknek egy lelkiismeretes és ügybuzgó tanítóját ragadta el a halál, Ruisz Ferencet, kit egyenes, nyílt jelleméért á tesiület minden tagja becsült és szeretett. 1883. évi január 22-én betegedett meg a férfikora legszebb idejében levő erős tesatkattal és megnyerő külsővel megáldott pályatársunk s mivel baja egyre súlyosbodott, június havában szülőföldjére Z.-Egerszegre távozott édesanyjához, hol aug. 2-án tüdővészben be is fejezte életét. Kartársai bánatos szívvel állták körül ravatalát s könnyezve kisérték örökös nyugvó helyére az oly korán elköltözött hű barátot, a kötelességét szakértelemmel és mindenkor lelkiismeretes pontossággal teljesítő tanítót. Az elhunytnak szép jellemét és iskolánkhoz való ragaszkodását az is mutatja, hogy