Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
IV. Kismáriacell
IV. Kismáriacell 83 pet, úgymond, midőn a pogány török Vas megyében mindent kipusztított, rablóit, felégetett, egy szerzetes pap, annak további tisztelete fenntartása végett, klastromának elpusztítása alkalmával titkon elvitte magával, és Csallóközben, Pozsony megyében, Dienesd nevű helység templomában helyeztette.« Arról, hogy a nagyszombati káptalan, vagyis az akkor Nagyszombatban létező, esztergomi főkáptalan irótára eziránt némely okleveleket bir, én ugyan semmi bizonyítást nem tehetek, ámbár 1830. esztendőben Dienesdben törvényes egyházi vizsgálatot is végezvén érseki hatalommal, rajta voltam, hogy erről is hiteles tudósítást szerezhessek. És igy a dienesdi bold. Szűz képének eredete tovább is setetben marad, noha kétségen kívül való dolog, hogy oda is majdnem egész Csallóközből számos zarándokok járnak, kivált a Boldogasszony minden ünnepein. Bizonyos pedig az is, hogy azt áfából ékesen faragott képet, mely most is Kis-Czelben tiszteltetik, 1729-ben hozzánk hozta stájerországi Nagy-Mária-Czelből, Koptik Odo, szent Benedek szerzetese, annak előtte a salzburgi universitásban minden felsőbb tudományok doktora és tanítója, az öreg czeli templom kincstartója. Ez a tudós és jámbor pap sz. Márton helyén sokáig lakván, Sajghó Benedek főapáturtól dömölki apátnak neveztetett 1731-ben; és itt lakván, fáradhatatlanul azon iparkodott, hogy a bold, szűz Máriának, úgymint Magyarország Nagyaszszonyának köteles hajdani tiszteletére, a körül levő híveket ott dicsérhetné, hol ellenkezőinek száma olyannyira elszaporodott. Hét esztendeig folytatta ő éjjel-nappal e sz. kép előtt forró könyörgéseit, szerzetes három társait is hasonló ájtatosságra és igyekezetre vezérelvén, végre eltökélette magában, hogy jövendőben csak magános életet élvén, hátra leendő napjait csupán Istenének s Mária tiszteletének szentelendi. Ily szándékból 1739-ben néhai győri püspöktől, Szentgyörgy Adolftól (piarista szerzetestől) kinek akkor egész Vas megye megyéjében vala, engedelmet kérvén és nyervén, kinn a mezőn jó egy negyed órára a poórdömölki apáturságtól, előbb egy deszkából összeszegezett, továbbá pedig egy kőfalas kápolnát épített, melybe ő a legdrágább kincsét, a Boldogasszony szobor-képét helyeztette, e körül pedig bástya-formára hányatott földből, ő pedig azokban csendesen, mint egy remete élt. Ugyanakkor a kápolna mellett egy kutat is ásatott, mely munka közben egy nehéz kő a kútba esvén, az ott dolgozó egyénnek feje koponyáját megrepesztette és agyvelejét is megsértette, úgy, hogy a mint az orvos letett hit után bizonyította, midőn felvonták a kutból, már valójában holt volt. Azonban Koptik Odo apátur folyamodván a Boldogaszszony képe előtt a Mindenhatóhoz, s kölönös buzgósággal könyörögvén érette, imelfeléledett a holt és nem sokára döbbeni egészségére visszatérvén, még nehány esztendeig űzte mesterségét. Ezen kő most is egy vaslánczon függ a kis-czeli templomban a sz. Anna aszszony tiszteletére szentelt oltárnál. Erre az első csudatörténetre növekedett a keresztények között a bold. Szűzhöz való tisztelkedés e szent kép előtt; de kivált 1745-ben, midőn május 14-ik és 18-ik napjain, az apátur otthon nem létében, Zichy János, sághi plébános, e kép előtt a kápolnában a szent-mise-áldozatot bemutatná; mert akkor a szent kép szemeit többször felnyitni, behunyni, s fejével együtt mindenfelé fordítani sokaktól nyilván láttatott, kik ezt azután a győri püspöktől rendeltetett egyházi vizsgálószék előtt letett hitök után bizonyították és vallották; a minthogy ez a szemmozgatás azután is több Ízben ismételtetett. Akkor pedig a megnevezett plébános annyira megijedt annak látására, hogy elájult, s csak nyolcz nap múlva hozhatta magát helyre. Tódult azután a keresztény nép mindenfelől a kis-dömölki mezőn levő Boldogasszony képéhez, és pedig annyira, hogy rövid idő alatt napjában több ezer buzgó zarándokokat lehetett ott számlálni; mire nézve az egyházi felsőség szoros törvényes vizsgálat után, először ugyan megparancsolta, hogy azon
