Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
IV. Kismáriacell
50 Kismáriacell új templomra, rendházra és papokra lenne szükség. A zarándokok kiszolgálására akkor csak egy vendéglő szolgált. Sokan a szabadban táboroztak, sátoroztak,73 ezért tudta, vendégházra is szükség lesz.74 Az apát tisztában volt azzal is, hogy régi adósságai fennmaradt részét vissza kell fizetnie. Ezt azonban szinte lehetetlenné tette, hogy az apátság jövedelmével nem ő rendelkezett, hanem a főapát által kinevezett jószágkormányzó. Segítségért csak a püspökhöz folyamodhatott. Kapott is támogatást: akármilyen miséző papot alkal- Az 1740-es években szabad eg alatt sátorozó és ételt mazhatott gyóntatónak, a hívektől kapott főző zarándokok (kincstári freskó részlete) . , . , , , , , , , , . adományokat a kapomaval kapcsolatos kiadásokra, fenntartásokra, új épületek emelésére, a rendtársak és miséspapok megélhetésére fordíthatta.75 1745 őszétől a főapáttól kért papokat, de egyelőre hiába. Ezért a szomszéd plébánosokhoz fordult és öt ferences segítségét is kérte. Amikor azonban a saját rendtársai76 megérkeztek, akkor elbocsájtotta az addigi segítőit. 1747. augusztus 17-én már tizenöt állandó gyóntatót tartott. Ha más megoldás nem volt, idegen papokat fogadott fel, néhányat egész évre.77 1746 nyarán építkeztek. Épületet falaztak, volt már kápolna és kút (szentkút). Igaz, a kolostor és a többi épület átmenetileg fából készült. 1747-ben az épülő hatvan szobás vendégház néhány szobája már lakható volt. Ebből az évből származó adat szerint „az uj klastromnak ispitállyában húsz szobák fognak építtetni”, az utóbbiak számára pedig „folyosók és fedél alatt való hajlékok készíttetni”. A kápolnának és körülötte álló épületeknek két sematizált képét is látni lehet a templom kincstárának freskóin. Ezeket a képeket 1774-ben festették, akkor, amikor a régi, első fakolostor és Az 1746-ban kezdődött építkezés végeredménye a vendégház már eltűnt a kápolna mellől.78 (kincstári freskó) 73 A kincstár egyik freskóján alig felismerhető jeleneten láthatunk táborozó zarándokokat. Egy sátorban csapra vert hordót ürítenek, mellette kecskelábú állványon lógó bogrács alatt lobog a tűz, s az állvány oldalánál ülve nyársat forgat valaki. 74 Pacher 1912. 240 75 Pacher 1912. 531-532. Oklevéltár 72. 76 A rendtársak névsora: Pacher 1912. 248. 77 Pacher 1912. 242-243. 78 Pacher 1912. 242-243.