Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
III. Mariazell és a magyar Cellek
Kismáriacell Szent Lambert Kalastromának Apátura látván puszta állapottyát azon Czel-táján lévő földnek, hogy Lölki Pásztor nélkül ott-való Jobbágyi ne lennének, kűlde oda egy Istenfélő böcsületes öreg Pátert, a’ ki az ostoba népet a’ lölki üdvösségre vezérelné, s’ Vicárius névéi lenne azon a’ darab földön, kinek Confirmátioját, avagy helyben álléttását megnyeré Adriánus Szentséges Pápáiul, az ezer száz ötven hét Esztendőben Karácsony havának húszon egyedik, úgymint Szent Tamás Apostol napián. Ezen Sz. életű jámbor Barátnak vala maga czellájában egy igen áétatos Boldogságos Szűz Képi, mellyet régtűi fogvást nagy kincsül tartván magánál, el-vivé nady áétatossággal, a’ holott elsőben-is egy kis Czéllát épéttetvén oda helyeszteté, s’ buzgosággosan ajánlya-vala mind magát, mind penig a’ reá bizattatott lölki juhokat, kit látván a’ balgatag Polgárság, elsőben csudálkozni, végre az igaz Körösztyénségre térni, s’ Isten, s’ a’ Boldogságos Szűz tiszteletire kezdének hajolni, el-annyira, hogy kevés idő alatt, a’ távulyabb helyeken lakókis járnának imádkozni oda, tapasztalván a’ sok csuda tételeket-is. Menyire szerette légyen penig-meg a’ Boldogságos Szűz ezen eggyügyű kösségnek buzgoságát, megmutatta, midőn az Ezerkétszáz nyolczvan negyedik Esztendőben Henricus Morvái Márchio, avagy Fejedelem Agnes Feleségével együtt halálos betegségben esvén, folyamodának mind ketten Istenhez, s a’ Boldogságos Szűzhöz, a’ Szent Venceslo Herczeghez Országostul bugosággal imádkozván, hogy Isten nyavalyájokbul ki-segétené, a’ holott az egész Országbeliek is szüntelen imádkoznak vala. A’ hol imé Szent Venceslo mind a két Fejedelmi személynek álmában megjelenvén, monda, imegyogyulástokat veszitek, de mutatván bizonyos nagy hegyeket, parancsold, hogy oda mennének a’ hol egy Czellában tiszteltetik a’ Boldogságos Szűz, kinek Képi előtt adnának Istennek, s’ a’ Boldogságos Szűznek hálákat, egésségek meg-nyeréséért, a’ ki esedezésse által adatott volna-meg előbbeni egésségek. Fől-serkenvén azért mind a’ kettő, s’ éppen minden fájdalom nélkül érezvén magokat lenni, meg-beszélvén egy-másnak látásokat fői-kelének az egész nép csudájára, s’ örömére. Útra indulván azért minden késedelem nélkül egyszer el-véték az utat, defőllyűl irt Szent elejekben jővén, az igaz útat meg-mutatá, s’ szerencséssen érkezének Czellben. A’ holott Istennek, s’ a’ Boldog Szűznek nagy hálákat adván, egy faragott kőbűi rakott kis Templomot épéttete, kire nézve a’ Szent Helynek csudálatos volta, el híresedék Morvában, Cseh Országban, Ausztriában, s’ a’ több Országokban-is, föllyebb nevelkedek ezen Szent Helynek hire, mikor az Ezer három száz hatvan harmadik Esztendőben, a’ Magyar Nemzetnek dicsőséges Királya, első Lajos idejében a’ Tatárság igen kezdé az Országot pusztittani, holott a’ Királynak húsz ezer Embernél hirtelenséggel több nem lehetett, holott az ellenség száz ezernél sokkal tőbb-vólna. Illyen veszedelemben lévén azon dicsőséges, áétatos Király, Táborában szálván, elejébe méné ellenségének, és midőn látná sokaságát a’ Pogányságnak, Istenhezfordula, s’ Sátorában lévő Boldogságos Szűz Képi előtt le-térdelvén buzgosággal kéri-vala az Istennek Szent Annyát, hogy illy szükségében ne hagyná-el, tudván Magyar Országot maga örökségének lenni. Azonban mély álomban esvén, ime a’ Boldogságos Szűz meg-jelenék, a’ Harcra szivét fől-gerjeszti, bizonyos győzelmeket igér, hogy semmi kétsége ne lehessen, azon Szent Képet a’ Király mellyére teszi, ki utána fől-ébredvén hajnalba, mindgyárt dobot üttete, az egész Vitézlő Rendnek nagy kedve jőve a’ harcolásra, s’ igyenessen az ellenségre rohana; kit látván, el-futamék a’ Pogányság, kikben igen sokat le-vágván, a’ hol Istennek és a’ Boldogsá-
