Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban
VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban 161 Kemenesalja irodalmunk nagy alakjainak is a szülőföldje, tájhazája, ihletadó, költészetet fakasztó forrása. Itt élt és alkotott Berzsenyi Dániel, a „magyar Horác”, a „niklai remete,” Dukában született a „magyar Szapphó”, első költőnőnk, Dukai Takács Judit, valamint Zádor (Stettner) György. Egyházashetye szülötte Kunoss Endre, a bányászhimnusz szerzője. Alsóságon töltötte életének legtermékenyebb éveit a tudós Kresznerics Ferenc, a XIX. század neves szótárírója. Felső-Kemenesalján, Csöngén honos középbirtokos családból származik Weöres Sándor. Nemeskeresztúron, nagyszüleinél töltötte legkedvesebb nyarait Bertha Bulcsu, a közeli Iszkázon - a Kemenesalja peremén - született Nagy László.9 Hamvas Béla is csodálattal szemléli ezt a tájat, s művészi tehetségeket termő titkát a dalos mediterránummal való szellemi rokonságában látja. „A délnyugati sarok legközelebbi rokona nem Somogy, hanem Provence és Isztria és Dalmácia, és közelebb áll Attikához, mint Győrhöz vagy Fejérhez. Kemenesalja fővárosa nem Budapest, hanem Athén. Odatartozik, nem nyelvben, vagy szokásban, vagy vér szerint, hanem ennél fontosabb és lényegesebb rokonság, géniusza szerint. A helynek valami rokonsága van az arannyal, amit a mediterrán vidéken csak Provence-ben látni, néhol a kis-ázsiai partokon és Nagy- Görögországban. Nemcsak a napfényben van. Ha az ember a Somló déli oldalán a szőlők fölött leül a világosbarnán égő, porrá vált vulkáni láván, lenéz a völgyre, a tenger hiányzik csak, hogy Dél-Olaszország legyen. A levegőben aranyszemcsék csillognak, mint a dalmát szigetek között a mistralban és ebben a tündöklésben érik a szőlő. Az édes szirénifény még az ételek ízében is benne van. A nyugati hang kicsit érdes, az északi homályos, az erdélyi töredezett. Ez a hang itt napos és csengése rokon a szentgyörgyhegyi bor csillogásával. Az egész országban ez az egyetlen hely, ahol az ember tudja, hogy az élet akkor magasrendű, ha művészi.”10 E miszticizmussal átitatott helyen áll a magyarság Mária-tiszteletének egyik legszeretettebb ősi szentélye, a kiscelli kegytemplom. A dömölki bencés apátság területén az idők során gazdag szakrális irodalom virágzott ki, a kegyhelyismertetőkön kívül lelkiségi, hitbuzgalmi irodalom darabjai, ponyvák, imalapok, szöveges szentképek láttak napvilágot. Az áhítat a vallásos-szakrális szépirodalomban is fölfakad. A szövegek szerzői között találunk neves papköltőket (Székely László, Harsányi Lajos), tudós teológusokat (Vanyó Tihamér, Magasi Artúr), virtuóz lírikust (Weöres Sándor), kortárs költőt (Kupi Harangozó Miklós), az alkalom és a lelki élmény ihlette toliforgatót (Kovács Sándorné). A versek közös vonása, hogy a sorokba beleíródik a szent hagyomány, viszszaköszönnek a zsoltárok, a himnuszok szavai és képei, újramondva föltűnik a vallásos népénekek, imádságok fogalomtára is. Hit és költészet egymást erősítő szép kapcsolatát is példázza, hogy Lancsics Bonifác (1674-1737) szombathelyi születésű bencés szerzetes nemcsak a török időkben elpusztult kegyhely történetében hozott fordulatot, hanem a később bőséggel termő szakrális-spirituális költészet szárba szökkenése is az ő nevéhez kötődik. Ő a költője a katolikus magyarság Boldogasszonyt megszólító himnuszának. Az ének egyik legrégibb, Pannonhalmán őrzött kéziratában olvashatjuk: Melódia De beata Virgine Habet Notam Propriam, 9 Maithényi László: Egyházashetye. Bp. 2002. 10. 10 Hamvas Béla: Az öt géniusz - A bor filozófiája. Életünk-könyvek, 1988. 20.