Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
VI. Máig élő fogadalmi búcsújárások
132 Kismáriacell a búcsúvezető a szenthez fohászkodott: „Dicső Szent György vitéz, könyörögj érettünk.” A búcsúsnép válaszolt: „Uram, hallgasd meg könyörgésünket.” A vezető ezután rövid beszédet mondott, amelynek az volt a lényege, hogy mindenki úgy viselkedjék, ahogy a búcsúsokhoz illendő. A kápolnától elindulva a vezető kijelentette: „Egy olvasót imádkozunk a Boldogságos Szűz tiszteletére”. 31 Az olvasó végére elértek a Palotai út és a Szentgyörgyi út elágazásánál lévő kereszthez. Eddig a hozzátartozók egy része is elkísérte a precessziót, de innen már csak a zarándokok mentek tovább. Ez volt a búcsúzókereszt, ahol a búcsúvezető elmondott két Miatyánkot és két Üdvözlégyet, s így fejezte be az imádkozást: „imádunk, Urunk, Jézus Krisztus téged.” A búcsúsnép válasza: „Mert Szent Kereszted által váltottad meg a világot.” Az imádságok után a búcsúvezető bejelentette: „Kedves búcsús testvéreim, itt egy félórát késünk, megreggelizünk és úgy folytatjuk tovább utunkat.” Az étkezés után, az indulás előtt jelölte ki a búcsúvezető a négy énekmondót - kettőt a legények és az emberek közé, kettőt a leányokhoz és az asszonyokhoz, és négy további énekest, mert a menet elég hosszú volt. A zászlóvivők itt váltottak, s ezután félnaponként követték egymást. A vezérzászlókat levették, a tasakokba tették, s csak lakott településekhez érve vették fel újra. A búcsúkereszttől elindulva énekeltek: „Dicsértessék édes Jézusnak szent neve...” , majd olvasó és a hozzávaló ének következett „Mondjunk dicséretet a Szűz Máriának...”,31 32 vagy „Nézz le mennyekből itt egybegyűlt nyájadra”.33 Egy teljes olvasó után mondta a búcsúvezető: „Kedves búcsús testvéreim, imádkozzunk: a Boldogságos Szűz Mária méltó tiszteletére, az otthon lévőkért, bűneink bocsánatáért, azokért, akik azelőtt jártak, de most nem jöhettek, a bűnösök megtéréséért, elhunyt elöljáróinkért, hasznos, jó esőért (vagy időért - az időjárásnak megfelelően), a békéért, a velünk jótevőkért.” Mire all olvasónak vége lett, eltelt a nap. A zarándoklat alatt az énekek és imádságok minden nap ismétlődtek, a megszokott módon. A fehérváriak zarándoklatát három elöljáró irányította. Közöttük a búcsúvezető a legfőbb vezető, ő volt az előimádkozó, tehát mintegy a pap szerepét34 töltötte be útközben. 31 Fehérvártól Kiscell felé haladva a dicsőséges olvasót végezték, visszafelé haladva az örvendetest mondták. Reggelente, amíg sötét volt, az Angyali (Szentháromság) olvasót végezték minden nap. A szentolvasó vagy rózsafüzér lelkiségtörténeti-kultúrtörténeti elemzését lásd: Soós Sándorné 2009. 32 A buzgó... 1900.20. 33 A buzgó... 1900.20. 34 Soós 2006. Bálint Sándor Orosz IsTvÁNról szólva a búcsúvezetőket kimagasló személyiségeknek nevezi, akik több szerepet egyesítenek, és így az adott közösség meghatározó szellemi vezetői lesznek. Sokszor jellemző az ősi orvosi gyakorlat, a remeteéletre való hajlam, a licenciátus hagyomány és valami különös költői tradíció. Magyarországon a licenciátusok, félpapok katolicizmust megtartó szerepe az egyszerre megjelenő török hódítás és hitújítás idejéből ismert. A hódoltsági területeken a ferences rend később már az új Jézus Társasággal egyidejűleg próbálta ellátni a szükséges szakrális feladatokat. A hívekkel a szerzetesek keveset találkozhattak, ezért a laikusok feladata lett a keresztelés, esketés, egyházkelő, hitoktatás és az előimádkozás, az ünnepek és böjtök kihirdetése, az Evangélium és szentlecke közösség előtti olvasása. Pázmány Péter a Várday PÁL (1526-1549) érsek alatti időszakra vonatkozólag említette, hogy „sok faluban fiatal világi férfiak olvassák fel az ünnepeken a prédikációt, keresztelnek és temetnek”. Szerepüket az 1628-as pozsonyi zsinaton így fogalmazták meg: „Licenciátusok azok a világi, semmilyen egyházi felszenteltséggel nem rendelkező, nőtlen, tisztes életű férfiak, akik kellő tanultsággal rendelkezve, főpásztoruktól vagy a helyileg illetékes püspöktől engedélyt kapnak, hogy ahol nincs plébános, vagy nem juthat el, ott a népet a hit alapjaiba bevezessék, kereszteljenek, temessenek, eskessenek.” Néhol clericusnak, deáknak, a törökök félpapoknak nevezik. Pázmány katekétának mondja őket. A jelentő-
