Balogh Albin: Szent Quirinus (Rákospalota, 1935)

Szelíden, selymesen fogadja a folyó,

Súlyos kőterhével hogy színéhez été A hatalmas szikla lám úszik a vizen, lm, él az áldozat s nem merül a mélybe,

A víz partján tolong a megrémített nyáj, Szorongva nézve őt, a pásztort és vezért. Krisztus népe sűrű tömegben vár, csak vár A kanyargó parton hűséggel állva őrt.

Széttekint Quirinus és látja, hogy a nép Retteg, óh jaj, mi lesz vezérének sorsa,

Percre se gondol rá, hogy a mély folyóban Halál veszedelme les rá orozva.

Biztat és bátorít csodás szóval kérve.

Hogy a hívő lelkek az ő sorsát látva Meg ne rettenjenek, meg ne tántorodjék Hitük, hisz halála nem bűn megtorlása.

Száll szava, megy a viz áramló folyással Víz színén Quirinus, nyakán a kőszikla,

Alatta lappangó mélysége a víznek Megnyílni nem mer, hogy magába fogadja.

A püspök úgy érzi, el van így ragadva,

A vértanú-halál már elnyert pálmája ;

Hogy jusson az örök Atya trónusához,

Nincs mód, — véli — más sors van mérve reája.

Mindenható Jézus — szála — évpen nem új S nem járatlan út volt Neked dicsőséggel A zúgó tengeren járni s megállítni A rohanó folyók árját egy intéssel;

46