Balogh Albin: Szent Quirinus (Rákospalota, 1935)

Tudjuk, amikoron tanítványod, Péter,

Hatandó lábával remegve követte Nyomdokod: a tenger színének alatta A te karod volt ő erős segítsége;

Tudjuk, hogy egykoron a rohanó Jordán Pedig örvényeket kavarva kanyarog,

Kezdő forrásához fordítva vizeit Változott járással medrében visszafolyt,

A te hatalmadnak csodája, én Uram,

Hogy most nem süllyedek, hanem hogy könnyülten Az örvénylő folyó színén fennmaradok,

Holott a nyakamon malomkő is terhel.

Teljes már nevednek dicső fénye-híre,

Neved erejétől a bámuló pogány Elvesztette szavát: lelkemnek gátjait,

Kérlek, Uram Atyám, nyisd meg nekem immár!

Mit tehetsz: bizonyság e folyó mély vize:

A kő úszik rajta. Add most már Krisztusom, Hadd haljak meg Érted: Krisztusom, Istenem, A halál jutalma nekem is kijusson !

Égbe szállt az ima és íme, elhagyja A hang, a lélekzet és a meleg élet,

A kő újra súlyos, a vizek a testet Végre befogadják: égbe száll a lélek.

47