Balogh Albin: Szent Quirinus (Rákospalota, 1935)

tes, hogy a keresztség vizében megtisztult és új életre kelt neofiták is odajárultak az Ur asztalához, hogy szívükbe zárják, akinek immáron a szentségi kegyelem által valóban testvérei és harcosai lettek. Akkoriban rendszerint két szín, a kenyér és bor színe alatt áldoztak — a görög szertartású katolikusoknál ma is így van, — de a távollevőkhöz, a betegekhez már akkor is csak egy szín alatt vitték el a Legméltóságosabbat, hogy erejével táplálja őket.

Ä szentmise imádságait akkoriban a hívek együtt mondották a pappal — ezért van ma a ministráns, aki a hívek képviseletében mondja a papnak a feleleteket. — Pannóniában úgyis a latin, az akkori világnyelv volt az általános társalgási és hivatalos nyelv. A közösség érzését hathatósan fejlesztette és ébren tartotta a közös imádság, melyben megemlékeztek — olyanformán, mint most a nagypénteki szertartások alkalmával — az élőkről és a holtakról is, lényege szerint pedig egyek voltak Krisztus keresztáldozatának vérnélküli megújításában, a lelkek közösségében Krisztussal, mint főpappal és áldozattal és a hívekkel, Krisztus titokzatos testével.

Elképzelhető, mily fölemelő érzelmek között ülte meg Szent Quirinus a szent húsvétot. Hogy tágult a keble, mikor offertóriumra látta fölhalmozva a hívek jótékony adományait, melyekhez most már tehetségéhez képest ő is hozzáadhatta a maga ajándékát, ha keveset is, de jó szívvel, hogy a püspöknek legyen módja segíteni a szegényeket, betegeket, elhagyottakat; mikor látta,

25