Balogh Albin: Szent Quirinus (Rákospalota, 1935)
háborúkból szerzett zsákmány még mindig dús jutalmat biztosított a fáradalmakért, még pedig az államkincstár megterhelése nélkül. A III. században a háborúkból már nem került zsákmány, — vájjon mit vehettek volna el a nomád népektől, a nincstelen germánoktól? — de annál több volt az állam terhe a katonák zsoldja és ellátása, továbbá a háborús költségek: rengeteg vár és őrtorony építése és karbantartása címen. Nem csekély volt a produktív lakosság vesztesége és pusztulása sem a barbár betörések folytán, mikor csak egy háború befejezése után százezer elhurcolt hadifoglyot — leginkább polgárt, asszonyt, gyermeket, — követeltek vissza az egy Pannóniába. És még ha győztek is a rómaiak: a legyőzött barbárok a birodalom zsoldjába pénzért álltak, a barbár fejedelmeknek a szövetség fejében járó ajándékok hova-tovább állandó súlyos teherré nőttek. A polgárság szinte összeroppanik az óriási adóteher súlya alatt, magasak az árak, az emberek, főként a jobbmódúak mindenféle mesterkedéssel iparkodnak szabadulni a katonáskodástól, a felelősséges hivataloktól; mindenáron békét akarnak, mikor nyakukon a belső és külső háború. A pannóniai Aurelianus, mint láttuk, megállította a birodalom szétbomlását, de nagy reformra volt szükség, hogy a birodalom rendje, a népek bizalma helyre álljon. A nagy reformálásra ismét provinciális ember, a dalmata Diocletianus vállalkozott. A császárra sokan irigykednek, ha egymaga 11
