Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

A temetés

A részvét és a fájdalom hatalmas volt, bár senki sem merte kimondani, de mindenki tudta, hogy miért kellett meghalnia. Az altemplomban, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra, ahol a két szülőnek volt a sírhelye. Sírjára - ahová később édesapját is temették82 - újmisés jelmondatát írták fel: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28)

Brenner László, János atya bátyja így emlékezett vissza a temetésre:

Szüleim fájdalma kimondhatatlan volt. Édesanyám többször is elmondta: „Istenem miért kellett ennek így lennie?

Eddig olyan boldogok voltunk, s most ránk szakadt ez a nagy fájdalom.” Egész életemre megtanultam, hogy a

szenvedésről lehet szépen beszélni, de ereje csak a megélt szenvedésnek van. A temetés gyorsan történt. Talán igenis gyorsan. Nem felejtem el testvérem arcának kifejezését. Valami keserű mosoly volt az arcán. Nem hiszem, hogy létezne olyan művész, aki egyszerre ábrázolni tudná a halálnak és a másvilágnak ezt a festményét.

“Brenner József- az édesapa - fia halála után három évvel, 1960. október 6-án hunyt el.

82