Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
Vázlat a magyar katolikus egyház üldözéséről (1945-1957)
A II. világháború után olyan történelmi folyamat kezdődött Magyarországon, amely 45 évig az alapvető emberi és szabadságjogokat semmibe vette. Ha valakinek más nézete, gondolata volt, mint a „Pártnak”, könnyen a szabadságával, de akár az életével is fizethetett. A fenyegetett demokrácia időszakában -1945-1948 között - ugyan többpártrendszer működött, de a szovjet katonai alakulatok és a kommunista befolyás alatt álló államrendőrség közreműködésével a Magyar Kommunista Párt (MKP) magához ragadta a hatalmat. A háború utáni első parlamenti választást 1945. november 4-én tartották meg. A részvételi arány rendkívül magas volt, a választásra jogosultak 92,4%-a élt választói jogával. A Független Kisgazdapárt vezetésével alakult meg a kormány, és noha abszolút többséget szerzett, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) és a szovjet megszálló erők nyomására az MKP-t és Szociáldemokrata Pártot is be kellett vennie a kormányba. A Kommunista Párt a baloldali sajtó támogatásával elindította a „szalámi-taktikát”1, melynek keretében a jobboldali, nemzeti és keresztény elveket valló pártokat, azok vezetőit sorban letartóztatták és különböző koncepciós perekben elítélték.2 Ehhez nyújtott segítséget az MKP irányítása alatt álló erőszakszervezet - a budapesti Politikai Rendészeti Osztály (PRO) és a vidéki Politikai Rendészeti Osztály-, amely kezdetben a rendőrség keretein belül működött. A Belügyminisztériumban 1946-ban jött létre az Államvédelmi Osztály (BM ÁVO), majd 1950-től önálló szervezetként az Államvédelmi Hatóság (ÁVH).3 A koncepciós perek szovjet mintára való megszervezése az ÁVO-ÁVH müve volt, amely pontosan végrehajtotta Rákosi Mátyás pártfőtitkár utasításait. A kommunista párt - a marxista-leninista elveknek megfelelően -1 „Szalámi-taktika”: A kommunisták által alkalmazott politikai taktikának az elnevezése, amelyben az ellenzéki pártokból fokozatosan kiszorították a velük szemben álló politikusokat. 2 Koncepciós per: koholt vádak alapján indított büntető eljárás. 3 M. Kiss Sándor, Vázlat az ÁVH-ról I II, Hitel 1989/2 és 4. 16