Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
Az Andrássy út 60-ban! Az útirányból hamar kitűnt, hogy nem Dél-Budára, nem a Markóba, hanem az ÁVO-ra, az Andrássy út 60. alá visznek. A név: az AVO (Államvédelmi Osztály) és az Andrássy út 60. fogalommá lett a háború után Magyarországon. Fogalom, amelyre borzalommal és keserűséggel gondol minden magyar. A történelmi Andrássy út Budapest legszebb útja, a pénz és a született arisztokrácia székhelye, már a második világháború alatt helyet adott a Nyilaskeresztes Pártközpontnak, a Hűség Házának. Ennek a két utcára nyíló épülettömbnek óriási pincéiben rendezték be a nyilasok hírhedt politikai börtönüket, amit az összeomlás után a moszkovita Rákosi-klikk a terror székházává alakított át. Két világ volt képviselve itt: a föld alatti pincékben a nemzet legjobb fiai sínylődtek, a föld fölötti számtalan teremben Moszkva bérencei, bilgericsizmás, lecsapott szélű kalapos, felemás, se civil, se katona sihederek garázdálkodtak szabadon. Embereket vertek agyon, juttattak bitófára, éheztettek halálra az államvédelem nevében. Ide vittek bennünket. Az épület körül géppisztolyos őrök. A járókelők nagy ívben kerülték ki a szörnyű helyet, amikor minket oda beszállítottak. Egy „fogadóterembe" kerültünk, ahol a haramia kinézetű „új történelmi nagyságok" képe függött: Rákosi, Sztálin és Lenin képe mellett Dózsa György, Budai, Táncsics képe sötétlett. Szegény Petőfi Sándor volt az egyetlen ismerős, de ő is kényelmetlenül érezhette magát ebben a furcsa összetételű társaságban. Hamar jöttek a pribékek és szétválasztottak minket. Először a „kopasztóba" vittek, ahol elszedtek tőlünk mindent. Szegény főnöknőm húsvéti csomagja is áldozatul esett. Azzal vigasztal-79