Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

menjenek-e a lakásomat átkutatni. Nem mertek visszatérni, féltek a kispapoktól, valami „fekete csapdától".- Kedvem volna átkutatni a lakást - hajtogatta az álpostás, de láttam rajta, hogy fél.

Támadt egy gondolata. Azt akarta, hogy adjak neki én egy írást az inasomhoz, hogy engedje be a lakásomra. Természetesen megtagadtam.- Megbánja! - sziszegte.

Látták, hogy semmire sem mennek, visszavittek a fekete autóba. Az álpostás és a két társa körülvettek, kezükben revolver. Az ablakok lefüggönyözve. Figyelmeztettek, hogy kiáltás vagy a legkisebb mozdulat esetén lőnek, mert nem ismernek tréfát. Elindultunk. Tudtam, hogy a Rumi úton vagyunk Budapest felé.

Mikor a város utolsó házait elhagytuk, a „postás" félrehúzta kissé az oldalfüggönyt. Láttam a halovány, kora márciusi napot. Sötét felhők között bujkált. Három óra lehetett. A „postás" gúnyosan figyelt, aztán megjegyezte.- Na, főtisztelendőséged is lebukott e város színteréről; nézze csak meg jól, többet az életben úgysem láthatja.

Tudtam, hogy nem üres fecsegés, amit mond. Éreztem a hang mögött Moszkva hangját és megborzadtam. Homályosan azt is éreztem, hogy ez az út nagyon messze visz. Nagyon nehéz lesz, de... még vissza akartam térni. Behunytam a szememet, csak a lelkemmel rebegtem: „Fiat voluntas tua!"37 - Előttem hányán mentek már ezen az úton, és nem jöttek vissza soha többé. Olyan nehéz őszinte szívből kimondani a „fiat"-ot éppen akkor, amikor a legaktuálisabb!

37 „Legyen meg a te akaratod" (idézet a Miatyánkból)

57