Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
de úgy tett, mintha észre sem vett volna. Máskor is figyeltek és kísértek engem ilyen alakok, de ma valami különös veszély „lógott" a levegőben. Lisieux nővér figyelmeztetésére kellett gondolnom. Meggyorsítottam lépteimet. Át akartam menni a szálló előtti úttesten a Széli Kálmán utcába, amikor egy nagy fekete autó vágódott mellém. Ha félre nem ugróm, elüt. Már éppen rászóltam volna a sofőrre, amikor hátulról elkapott valaki. Hátra akartam fordulni, de abban a pillanatban ketten ugrottak ki az autóból. Az egyik ököllel állón ütött, többször egymás után. Az ütések elkábítottak. Már csak az autóban eszméltem föl. Az egyik oldalamon a bilgericsizmás ült, a másik oldalon izmos, sötét fickó, aki leütött, szemben, a sofőr mellett egy kövér, holdképű, vizenyős szemű alak. Mindhárman felém tartották a pisztolycsövet. Egy darabig az állomás felé robogott az autó, majd egy keresztutcába kanyarodott, vissza a Szelestei úton a Király utca végén lévő Katonapolitikai Osztályra. Sokat olvastam a CSEKA35 -börtönökről régebben. Hallottam az ÁVO-börtönök borzalmairól, de most találkoztam velük először. Olyan különös. Annyi száz és ezer ember jár naponta ezek előtt a modern kínzókamrák előtt és nem gondol semmire. Még az is, aki sejt valamit, lerázza magáról a kis kellemetlen borzongást és örül, hogy nem ő ül ott benn. Magam is hányszor mentem el az épület előtt! Most bent voltam. Géppisztolyos pesti „vagányok", külteleki „stricik" és falusi munkakerülők, félbemaradt értelmiségiek bandája volt ez, amely akkor még magyar uniformist hordott és magyarul beszélt, de a magyar múlthoz és a magyar földhöz annyi belső köze nem volt, akár egy kongói négernek. Ezeket fogadta zsoldjába és 35 Csrezvicsajnaja Komisszia, rendkívüli bizottság, állambiztonsági szervezet 55
