Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Előfordult, hogy kukoricával teli szekereinket orosz autók az árokba szorították és felfordultunk. Akkor egész éjszaka ki- és berakodhattunk.

A szombathelyi gépkocsizókkal különösen jó barátságba kerültem az idők folyamán. Egyik erdészünk Győr megyéből jelentette, hogy ha még tűzifára szükségünk van, sürgősen vigyünk el egy-két vagonnal, mert nem marad semmi. A szombathelyi MÁV-üzletvezetőségen protekcióval szereztem három vagont, elküldtem őket a gecsei állomásra, kértem az orosz parancsnoktól három teherautót, ezeken szállítottuk a rakodó kispapokat, és elindultunk vasárnap kora reggel Győr megye felé orosz sofőrrel és teherkocsival. Néztek a misére menő emberek a falvakban, hogy minő menet ez? Megrakodtunk az erdőben fával, átraktuk az állomáson a vagonokba, és estére jókedvűen bevonultunk a szemináriumba.

Jelentették azt is, hogy egyik majorban még van a szemináriumnak vagy 150 süldője, azokat is sürgősen el kellene szállítani, mert nyomuk veszik. Szintén egy vasárnap orosz teherautókon vonultunk Győr megyébe a disznókért, és hatvanat szerencsésen hazahoztunk.

Aztán mikor beállt a téli idő, megültük az iskolapadot. Én pont a morálist tanítottam a kispapjainknak, hogy lássák, mi az erkölcs teóriában (elméletben) is! Annyira összeszokott ez a „teológusnépség", hogy ha kellett, Foksányból megszökött német foglyokat, jugoszláv tömegtáborokból kiengedett népi német gyerekeket, asszonyokat és öreg embereket kísértek el vagy szállítottak kocsin éjszakánként titkos erdei utakon át az ausztriai angol vagy francia zónába. Később, egy-két évre rá a sok magyar politikai menekültet, akik életüket vagy legalábbis a szabadságukat mentették, nyugatra segítették át az orosz zónán. Ela egyéb, komolyabb akciónk nem akadt, akkor estén46