Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

ként civilben szaggatták le a választási plakátokat saját kezdeményezésből. Az akkori ifjúságunk érezte a ránk zúduló erkölcsi, világnézeti és politikai veszélyt, és minden eszközzel tenni akart valamit. Ez nemcsak kispapjainkra vonatkozott, hanem a civil ifjúságunkra is, különösen azokra, akik az összeomlásnak szenvedő alanyai voltak, mint például a fiatal volt katonák és cserkészek.

1939-ben mint hittanár, Pongrácz István tanár és cserkészparancsnok mellett tevékenyen részt vettem a Faludi Cserkészcsapat munkájában. Szombathely mindig is komoly központja volt a magyar cserkészetnek, amellyel nagyon intenzíven akartunk foglalkozni az összeomlás után. Sárai István postatiszttel és kerületi cserkészparancsnokkal ezért elhatároztuk, hogy volt cserkészeinket „mint öregcserkészeket" minél előbb aktivizálnunk kell. A szombathelyi V. cserkészkerület engem választott öregcserkész-vezetőnek, arra gondolva, hogy mint fiatal pap legtöbbet tehetek az ügyben.

Sárai Pista bácsival 1946 húsvétja után (a húsvéti vakációban már) egy öregcserkész-találkozóra (táborra) gondoltunk Szombathely mellett a sorokpolányi parkban. Erre kéz alatt elmentek a meghívók a volt cserkészekhez, akik legnagyobb részt katonák voltak a háború végén. A biztonság kedvéért elmentünk Ljubov orosz ezredeshez, aki a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak volt akkor az elnöke, és a szombathelyi vármegyeházán székelt. A meghívónak óriási visszhangja lett. Százával jelentkeztek volt cserkészek az V. kerületből ebbe a táborba. Közel 400-an vertek sátrat a sorokpolányi parkban. Ljubov nemcsak hogy engedélyt adott rá, de helyeselte is, mondván, „a scoutboy-ok nyet fasiszti". O maga is meglátogatja majd a tábort, ígérte. Felépült a tábor, századokra osztottuk a táborkerületeket és ennek megfelelően a foglalkozásokat. Fő célunk

47