Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Haza - Szombathelyre

Én az enyéimmel - a tehénfogattal, hátul meg egy tartalék tehénnel; megrakodva élelemmel nemcsak az emberek számára, hanem a teheneim számára is; érzékeny búcsút véve Faflek Ferenc plébánostól, magam helyett gondjaira bízva a nyájat, akiket el kell hagynom - április 30-án, gyönyörű tavaszi időben elindultam hazafelé. Óvatosságból mezei és erdei utakat választottam Zalalövő irányába. Utitársaim voltak: Boriska unokatestvérem, Lajos unokaöcsém, egy fiatal rokonasszony a falumból, akinek a férje Muraszombatban dolgozott és az oroszok eljövetelét nem várhatta be, annak két kislánya: a hároméves Klári és nővére. Klárit rendszerint én vittem magam előtt a bicikli kormányán, ha előre mentünk, hogy kikémleljem az utat.

Nevezetes út volt ez, mezőkön, erdőkön át. Minduntalan találkoztunk vonuló oroszokkal, akik reverendában látva engem, biciklin a kislánnyal, mindig megszelídültek. Találkoztunk az út mentén friss sírokkal, olyanokkal, ahonnan a hozzátartozók éppen ásták ki a vélt rokont vagy fiút; olyanokkal is, amelyekben ásva lóhullára akadtak.

Már esteledett, amikor Zalalövőre érkeztünk. Nekem az volt az első tervem, hogy Zalalövőről Zalaegerszegre megyünk át és majd ott jó ismerőseimnél, a Turcsányi családnál várjuk meg a nyugodtabb időket. De hogy Zalalövőig jól és nyugodtan jöttünk, elhatároztam, hogy egyenesen hazafelé, Szentpéterfának veszem az irányt.

A zalalövői plébánost19 jól ismertem, nagyon szívesen fogadott. Sőt örült, mert másnap, május 1-jén az oroszokkal együtt kellett ünnepelni. „Legalább ketten leszünk" - mondta.

19 Ekkor a zalalövői plébános Készéi Imre (1895-1974)

39