Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

hogy a „szpirtet"18 előteremti. Nem egy üveggel, de öttel hoz, mutatta az ujjain. A három tiszt elment. Szasa egy idő múlva lógó fejjel visszajött és a torkán mutatta, hogy nincs meg a szesz, a katonái kiitták.

így kezdődött az orosz megszállás első napja. Azután megindult az áradat. Egyik reggel arra ébredtünk, hogy eltűnt minden kerítés, eltűnt a kert is, mert keresztül-kasul járták a nehéz orosz teherautók, szekerek, és amerre a szem ellátott lovak és szürke oroszok nyüzsögtek a park fái alatt. Éjjel ellepték az egész plébániát, és sárosán, piszkosan mint szürkésfekete szeneszsákok hevertek mindenütt, a pitvarban, a folyosókon, a szobákban. A nők a pincében, a káplánom és én fönt, az oroszok között éjszakáztunk. Eddig a szárnyasokon és disznókon kívül semmiben nem tettek kárt. Csak az egyik éjjel akarták elvinni a nőket „krumplit pucolni". A tüzérezredes, aki nálam lakott egész vezérkarával együtt, megmentette a nőket. Fontos körülmény volt az is, hogy ez a terület Jugoszláviának számított, ahol szigorúan tilos volt minden erőszakoskodás. Ennek ellenére jöttek a hírek: hol itt, hol ott követtek el erőszakot a nőkön. Magányos házakból egyre több fiatal nő menekült hozzánk, vagy tömörültek olyan házakban, ahol rendesebb orosz tiszt lakott.

Egyhetes szünet után megújult a harc. Az oroszok a Muravonalat támadták. Sok volt a sebesült és a halott. Éjjelenként minden fogatnak, még a tehénfogatoknak is ki kellett menniük a Mura melletti rétekre sebesülteket szállítani. Ahol nem volt férfi, az asszonynak kellett befognia. Magyarország felől ezrével hajtottak civil embereket lövészárkokat ásni. A háború

18 szeszt

34