Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Patkányszürke, kopott ruhákban, ki téli vattában, ki nyáriban, mind kurtaszárú csizmában. Olyan érdekes, furcsa volt első látásra a járásuk, „ugató" a hangjuk, hogy önkéntelenül majmokra gondolt az ember.

Egyenesen a zongoraszobába vezette őket Szasa, közben büszkén bemutatott engem, mint „hazjáin"16-t és a „vengerszkij"17 doktort. Megverte a billentyűket, aztán engem nógatott, hogy játsszak valamit. Kitértem, erre ők verték a zongorát és üvöltöttek. Mikor elmentek, hiányzott a doktor táskája mellől az üveg tisztaszesz és pár apróság az én íróasztalomról. A doktor a tisztaszeszt nagyon sajnálta.

Orosz nélkül maradtunk, de csak pár percig, mert már jött a fenyősoron három fiatal tiszt térképtáskákkal. Rendesebb kinézetűek, különösen kettő. Az első - baltias, magas, szőke - tűrhető németséggel megszólított:- Maga a gazda itt?- Én - feleltem.- Kaphatnánk egy asztalt?

Bevezettem a lakásba. Egy kis asztal megtetszett nekik. Fogták és kivitték a nagy platánfa alá. Térképeket terítettek ki és tanulmányozták. Mikor végeztek, a németül beszélő azt kérdezte, hogy van-e almánk. Hozattam egy kis kosárra valót. Tányérokból gyümölcskéssel ették. A végén fizetni akartak érte. Mikor nem fogadtam el, a németül beszélő kapitány megkérdezte, nincs-e valami panaszom az orosz katonákra. Megemlítettem neki a tisztaszeszt. Éktelen dühbe gurult mind a három. Ebben a pillanatban jelent meg Szasa. Nekiestek oroszul. Szasa védekezett, majd elrohant esküdözve égre-földre,

16 gazdát

17 magyar

33