Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
Lassan lecsillapodott Szasa is, visszatette a revolverét - csak úgy - a nadrág zsebébe. Aztán azt mondta és kezével jelezte:- Kusáty!13 Megértettem: enni akart. Ebben a pillanatban halálsápadtan megjelent az ajtóban a mi Boriskánk. A pincében hallották a dörrenést, és szegényke a legrosszabbra gondolt. Szemében még ott ült a rémület, amint remegve megkérdezte: - Nincs semmi baj? - Semmi, csak siess, és hozz valami ennivalót! Sonkával és húsvéti kaláccsal jött vissza. A két partizán kis szeletet vágott, és illedelmesen evett. Szasa a villájára bökött két ökölnyi sonkadarabot és rágni kezdte csámcsogva, kelletlenül, kalács nélkül.- Nye haraso!14 - mondta és letette a sonkadarabot. -Pálinka! Pálinka! Boriska hozott fél liter szilvapálinkát kis kupicákkal. Töltött. Szasa kicsinyeiké a kupicákat, majd noszogatott, hogy én igyák először. Magyaráztam neki, hogy én pap vagyok, nekem miséznem kell. Nem értette. Én meg mindjárt azt nem fogtam föl, hogy miért noszogat, miért én igyák először. Erre az egyik partizán megjegyezte:- Fél, hogy a pálinka mérgezett. Kértem Boriskát, hogy igyon egy kortyot helyettem, amibe Szasa nagy lelkesedve beleegyezett, és azt mondta, hogy ő most a mi katonánk lesz, elhozza bemutatni a szakaszát is. Hogy mondta és hogyan értettem meg, még ma sem tudom. De ezek a primitív katonák az idegenekkel való állandó érintkezés közben olyan kifejező gesztusokkal és olyan bámulatosan kevés és egyszerű szóval tanultak meg beszélni, hogy csak 13 Enni! 'JNem jó! 31