Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

lahol a templomerdőben felbúgott egy erős motor. Hernyótalpak zörgése is hallatszott. A Mura füzesei felől, a német részről sebesen előrobogott egy személykocsi. A „sárkányok" mögött fekve német katonák villám-géppuskával. Eltűnt a fák és a házak közt a templomerdő irányában. Gépfegyverropogás, pár tompa ágyúdörrenés, és az autó máris száguldott vissza. A páncélos zörgése is közeledett. Végül - úgy 400 méterre feltűnt az első T34-es. Elején nagy vörös zászló, mögötte, a páncéltorony védelmében szürke alakok kuporogtak. Lassan, gyanakodón közeledett az úton. Mintha félt volna a régi kúriát környékező fenyő- és platánfáktól. Már csak 50 méterre volt, amikor megállt. Mély torkú ágyúcsöve leereszkedett. Nem éreztem semmi félelmet, csak valami nagy, különös idegenséget, mintha csak furcsa, gonosz elem lenne ez az acélszörnyeteg itt, a csendlaki parókia előtt, ahol ibolya és tőzike nyújtogatta pici fejét a kora tavaszi nap felé.

A tank újra megdöccent és tovább dübörgőit a falu felé. Mozdulatlanul figyeltem. Már a falu közepén lehetett, amikor éles csattanás és utána szörnyű robbanás következett. Aztán pokoli gépfegyverropogás. Csak álltam a parókia kiskertjében, a szőlőlugas alatt, mintha gyökeret vert volna a lábam. És ekkor jobbra és balra is, a fenyők és platánok között különös apró szökelléssel futottak vissza az első oroszok. Egyik-másik géppisztoly még füstölt. Furcsa, piszkos vattaruhás kis ördögök. Aztán eltűntek. Nem üldözte őket senki. De a páncélos nem jött vissza többé.

Eljött az este. Lementem a ház alatti pincébe, ahol sok fiatal lány, asszony és gyerek keresett védelmet a faluból. Az asszonyok nem beszéltek, a gyerekek nem sírtak. Mindegyik szemében ott reszketett a félelem: jönnek az oroszok.

28