Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Fönt csak ketten maradtunk a káplánnal. Meg Puli, az öreg kutya. Tudtam, éreztem, hogy az éjjel jönnek. Csak a reverendát vetettem le, végigdőltem a kereveten. Nem jött álom a szememre. Elővettem a Szentírást, és olvastam a Passiót: „Tristis est anima mea usque ad mortem: sustinete hic, et vigilate mecum!"9 Éjfél után két óra volt. A kutya kint hirtelen rémült, ideges vonításba kezdett. Nekiugrott az ajtómnak és kétségbeesetten kaparta. Beengedtem. Reszketve mellém bújt és mindketten figyeltünk. Odamentem az ablakhoz, félrehúztam a rolót, és kikémleltem az éjszakába: semmi nesz. És mégis tudtam, hogy a sötét éjszaka tele van leselkedő árnyakkal. Negyed óra is eltelhetett, amikor durván, élesen meghúzta valaki kint a csengőt. Tudtam, itt vannak. Gyorsan fölkaptam a reverendát, és kimentem.- Ki az? - kérdeztem.- Nyissa ki! - volt magyarul a válasz. Kinyitottam. Három fegyver torkolata szegeződött a mellemnek.- Hozzon lámpát! - szólt egy alak újra magyarul.

Kihoztam az állólámpát. így láttam, hogy előttem egy orosz

katona áll piszkosan, gyűrötten. Mellette két diákforma civil, partizánsapkában. Az orosznál géppisztoly, a partizánoknál német puska. A magyarul beszélő fiatalember azt mondja nekem:- Az orosz és jugoszláv felmentő hadsereg nevében ezennel birtokba vesszük a házat!

Az orosz, akiről később megtudtam, hogy Szásának hívják és sztarsi lityinant10, szintén megszólalt:

- Nemcov jeszty?11

9 „Szomorú a lelkem mindhalálig: várjatok itt és virrasszatok velem!" (Mk 14,34)

10 főhadnagy

11 Német van?

29