Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
tettem eléjük, nem bírtak enni. Aztán kissé megnyugodva elmondták, hogy Muraszombatban egy pincébe voltak bezárva a diákok. A partizánokkal való összeköttetéssel vádolták őket - azt hiszem, nem alaptalanul, mint később, az orosz bevonulás után kitudódott. A város evakuálásakor szekérre rakták mind a kilencet, és hozták magukkal a csendőrök. A csendlaki templomerdőhöz érve lerakták, és egy tisztáson sorba állították mindnyájukat. Mielőtt a sortűz eldördült volna, a két lányt különválasztották. így maradtak meg. Az arcom a szégyentől és a felháborodástól égett. Mit tehettem mást, elküldöttem őket - keresztül a réteken - haza, Belatincra, az egyik leány szüleihez. így kezdődött 1945 nagypéntekjén a „vég"... Aztán három nap és három éjjel vonultak a menekülők és katonák, zörögtek az autók és a szekerek... Húsvéthétfőn csend lett. Elült a por is, csak távol égtek házak, kazlak: jelzőtüzek... Az orosz sárkány nyújtotta ki lángnyelvét itt is, ott is. Ahogy néztem a csendlaki parókia előtt állván a tüzeket, végtelen elhagyatottság vett erőt rajtam. Szerettem volna menni, magam sem tudom, merre, csak menni, amerre ez a poros országút húzott. De maradni kellett. A csendlaki parókia maradt az utolsó magyar sziget a közelgő orosz és tito-partizán áradatban. Az volt az egyházi feletteseimtől kapott utasítás, hogy maradnom kell és helyettesítenem kell a szombathelyi püspököt, mint apostoli adminisztrátort a Muravidéken, míg Róma intézkedik az új viszonyok között. A sötét úton újra felzörögtek a kocsikerekek. Menekülők, mint késő őszben elmaradt vadludak. A kocsik mögött hollófekete ménen egy fiatal katona lovagolt. Megállította a lovát, 26