Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
Reggel lövésekre ébredtünk fel, Muraszombatból hallatszottak, mert az csak hét kilométerre volt tőlünk. A városban dolgozó asszonyok visszajöttek az utcai harcok miatt. Édesapám éppen nálam volt Szentpéterfáról, unokaöcsémmel vetettek a plébánia földjén. Én nem akartam, de ők mégiscsak kimentek dolgozni, úgy gondolták, elég közel vannak a házakhoz a földek. A csendőrőrs telefonon értesítést kapott, hogy a csendőröknek segíteniük kell Muraszombatban, várják őket. Az árkokon keresztül indultak - dóbeleknek hívják ezeket az árkokat, amelyeken a víz lefolyik a Murába -, amikor a környező bokrokból előjöttek a partizánok és legéppuskázták őket. Az egész őrsből csak egy ember maradt életben, aki valahogy befutott a kukoricásba, majd bemenekült az első házba. A lakók rendesek voltak, nem adták fel. A köd felszállása után, úgy 11 óra körül jött az őrsparancsnok felesége. Hallotta a lövöldözést és tudni szerette volna, mi lehet a férjével. Én elindultam, és megtaláltam őket vértócsában, üres töltények meg kézigránátok között. Aztán többen is jöttek. A halottakat körüljártuk, letakartuk. Megérkezett egy diákokból álló csapat levente- és vadászpuskákkal felfegyverkezve, de már elkéstek. Kijött a csendőrőrs védelmére a városi csendőrség is Torbányi csendőr őrnagy vezetésével, de ők is későn érkeztek. Már csak a nyolc halottat látták, akik mind családapák voltak. Közben valaki felkiáltott:- Nini, ott van, biciklin menekül! Láttuk, hogy a domboldalon, a bokrokon túl jön egy biciklis. Ez lehetett bárki, a falu felé tartott, tehát nem menekült. Amikor látta, hogy kézifegyverrel, géppuskával közelednek felé, leugrott a bicikliről és lebukott a szántás közé. Sok golyót ka-18
