Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

pott, azonnal meghalt. Kiderült, hogy egy falubeli ács volt, aki a fegyverropogást hallva megijedt és hazaindult, hogy megnézze a családját.

Ilyen körülmények között voltam ott.

A káplánom vend volt, még jobban együtt érzett a lakossággal. Én pedig láttam: micsoda tragikus dolog ez a magyarság, a magyar honvédség és csendőrség számára. A csendőrséget nem lett volna szabad ennyire magára hagyni.

A meggyilkolt csendőröknek közös temetésük volt a murakereszti temetőben. Az egyértelmű volt, hogy a temetést a csendlaki esperes végzi, de hogy ki mondja a beszédet, az nem. Veszélyes feladat volt, mert a partizánok miatt a búcsúztató az életével játszott. így aztán én beszéltem és temettem. Beszéltem arról a szerencsétlen katonáról és csendőrről, aki a kötelességét teljesíti anélkül, hogy sokat kérdezné, minek van értelme és minek nincs. Eltemettem őket, mint egy szörnyű tévedés áldozatait: a gyűlölet tévedésének, amelynek egyformán áldozata magyar csendőr, német katona és jugoszláv partizán. Később kiderült, hogy a partizánok is ott voltak a temetésen. Elmondták azt is, hogy amikor a belgrádi partizánok el akartak vinni, a muraszombatiak nem engedték. Mirelics lett a muraszombati városparancsnok, mikor az oroszok bejöttek. O is kiállt mellettem:- Amíg én és a partizánjaim itt vagyunk, addig esperes úr ne féljen, mert mi megvédjük.

Egyszer a híveim hozták a hírt:- Esperes úr, a templomerdőt vágják a németek!

Muraszombat és Csendlak között volt egy nagyon szép tölgyes évszázados fákkal, öröm volt nézni. Ezt meg kellett védenem, hiszen a templom tulajdona, úgy is hívták, hogy templomtölgyes.

19