Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1956 -1991
szenty-múzeumot, hogy minél több magyar zarándok láthassa azokat a tárgyakat, amelyeket a bíboros világjáró útjain kapott, s amelyek között élt és alkotott. 1985-ben, a hercegprímás halálának tizedik évfordulóján egyedül ő jelent meg a magyar papok közül, szentmisét mondott a sírnál, vezette a busszal érkezett magyar zarándokokat, és előadást tartott a Szabadságharcos Szövetség, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és a POFOSZ akkor még titkos máriazelli közös rendezvényén. 1977-ben átvette a németországi magyar katolikusok havi értesítőjének, az Életünknek a szerkesztését. így idejét meg kellett osztania München és a burgenlandi szentmargitbányai kis hajléka között (1920-ig, Trianonig magyar föld volt), ahol barátai, a vezetők és a költők, akik magyarországi jelenlétükkel nem kívánták a Kádár-rendszert szolgálni, találkozhattak. A nagy eszmecserék és szellemi üdülés napjai voltak ezek. A ház ura itt hódolhatott a földműves szülőktől örökölt szőlőművelésnek, és írhatta cikkeit az Életünknek és a Nemzetőrnek. Az ausztriai pápalátogatás alatt Trausdorf (Darázsfalva) repülőterén sem tolakodott a fiatalabb papok közt, hogy közelebb kerüljön a Szentatyához, órákig gyóntatott a kerítés mellett három nyelven. 1984-ben mondta aranymiséjét Eberau (Monyorókerék) kis templomában, ott, ahova Trianon előtt édesapja földjei még átnyúltak. Oda látszott a szentpéterfai templom nyitott ajtajával, s amikor megszólalt a monyorókeréki misére hívó harang, Szentpétefán is hívta ez az égi hangszer a híveket. Ott mondta el unokaöccse, hogy amikor első miséjén édesapja a fia elé térdelt az újmisés áldásért, Feri bátyánk is térdre ereszkedett, mondván: „Édesapám, maga áldjon meg engem." 171