Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1956 -1991

szervezettel, anélkül, hogy az iskolát bevitte volna a civakodásba. Aktív tagként vett részt a Magyar Szabadságharcos Világszövetség (ők szabadították ki '56-ban) és a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (amelybe rabtársai tömörültek) munkájában. A forradalom tizedik évfordulóján Dálnoki Veress Lajossal együtt fogadta a Forradalom Lángját, amelyet a híres adnaui hídnál gyújtottak meg, majd a gimnázium kápolnájában helyeztek el. Ő mondta a Szabad Magyar Kongresszus alakuló ülése előtt Hágában a szentmisét, s részt vett a tanácskozásokon.

Elévülhetetlen érdeme, hogy felkereste Mattsee-ben azt a helyet, ahova Pajtás koronaőr és bizalmas barátai 1945-ben a Szent Koronát elásták. Mért, kutatott, katonákat és helybelieket kérdezett, hol volt a hely, ahol nemzeti ereklyénk ideiglenesen helyet kapott, amíg át nem adták az amerikaiaknak. (A Szent Koronát ezért nem is volt szabad hadizsákmánynak tekinteni, mert azt szabad akaratból engedték át az amerikaiaknak megőrzésre.) Ez az utolsó pillanatban történt, amikor még az élő szemtanúk és a katonák hitelesen vallani tudtak. Ma kis kápolna jelöli ezt a helyet az osztrák tó festői partján.

1974-től München és Bécs között ingázott, Mindszenty bíboros titkáraként és kísérőjeként. Sok látogató és hithirdető, magyarságmegtartó útjára kísérte el a szentéletű főpásztort, akinek Zalaegerszegen káplánja volt. A hercegprímás halála idején már csak ő élt azok közül, akiket a főpap személyesen jelölt a Mindszenty Alapítvány élére.

Feri bácsi haláláig dolgozott a szentéletű prímás kultuszán: gyűjtött a mariazelli Mindszenty-stáció felállítására; vörös süttői márványból a bazilika Szent László-kápolnájában felállíttatta a bíboros síremlékét; áthozatta Liechtensteinből a Mind-170