Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1956 -1991

A FÁRADHATATLAN EMIGRÁNS

Dr. Harangozó Ferenc háború előtti, alatti és utáni tevékenységéről sok történeti adat és értékelés jelent meg, emigrációs működése azonban a haza határain belül nem eléggé ismert. Oka lehet az emigrációval szemben tanúsított közöny vagy a tények hiányos ismerete. Ha dr. Harangozó alakját az utókor számára meg akarjuk rajzolni, szükséges életének ezen negyven esztendejéről is beszélni.

Szikár, magastermetű férfiú volt. Már termetével feltűnt, bizalmat sugárzott. Sosem tolakodott, elég volt puszta megjelenése, hogy felfigyeljenek rá. Ha megszólalt, igyekezett tőmondatokban okosat mondani. Nem szerette a felelőtlen kijelentéseket.

Amint tudjuk, éveket töltött, szenvedett Szibériában. Élményeit - bármennyire is kértük - nem vetette papírra. 1956-ban hazahozták őt is a GULAG több száz magyar áldozatával, de nem bocsátották szabadon, lakat mögött tartották, amitől november 1-jén a szabadságharcosok szabadították meg. Ezért ő mindig a Szabadságharcos Szövetség tagjának vallotta magát, és ha ideje engedte, mindig megjelent a Szövetség és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége közgyűlésein, rendezvényein.

A forradalom leverése után külföldre menekült, Svájcban kért menedéket. Az emigráns pap nem pihent, nem a GULAG- on szerzett testi és lelki sebeit gyógyítgatta, hanem hozzálátott a lelkipásztori és magyar munkához: Oltenben - Zürich és Bázel között - a magyar menekültek lelkésze lett. Megalapította a Keresztény Magyar Munkásmozgalmat, amely segélyeket szerzett, hivatalos ügyeket intézett és segített az álláskeresésben. Ez Svájcban bizony nehéz volt. Bár mint a morálteológia professzorát és nevelőt lekötötte kollégiumi elfoglaltsága is,

167