Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1948 -1956
vagonokban. November 20-21-én lehetett. Olyan hírünk volt, hogy „vigyázat, ezek szibériások!" Úgy is fogadtak. A vagonokból géppisztolyos ávósok sorfala között mentünk libasorban.- Kezeket hátra! Földre nézni! Hegyi Imre - aki fiatalon került Szibériába és teljesen megőszült - zsebre tett kézzel haladt. (Mi is követtünk el szabálytalanságot, de nem ennyire kihívóan.) Az ávós ököllel szájon vágta, megeredt az orra vére. Imre megállt, megállt az egész menet. Az ávóst azonnal eltávolították onnan. Azt hittük, hogy botrány lesz, de nem történt semmi. Jászberényben kicsi volt a börtön. Egy kis cellába, ahol azelőtt két „tyúktolvaj" volt, bekerültünk hatan. Nem volt helye a szalmazsáknak sem. Megfeleztük a szalmazsákokat, mindenkinek csak egy fél jutott, így sem fértünk el. Aztán egymásra raktuk őket, és éjszaka azon ülve vagy annak dőlve aludtunk. Volt, aki reggel tovább aludt, volt aki fölkelt. Az őrök dörömböltek az ajtón:- Rendesen viselkedjenek! Ültünk a szalmazsákokon, de azt akarták, hogy álljunk, a cellában pedig rend legyen.- Hát hogy csináljunk rendet? Mindenki álljon a fél szalmazsák tetejére?- Valami kollektív... Csúnyán visszakiabáltunk. Kint nagy volt a fölhördülés: mi lesz itt, milyenek ezek a szibériások. Az őrök egymás után néztek be a kukucskálón.- Te patkány! Neked nem drága a szemed? Nem tudod, hogy Szibériában ki szokták bökni? - hangoskodtunk. Aztán nem mertek benézni, csak úgy elfordulva szóltak be:- Legyenek szívesek, tartsanak egy kis rendet! 139
