Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

Az is érdekes, hogy hazaindulás előtt magyar katonaruhába és Horthy-sapkába öltöztettek bennünket. így foglyoknak látszottunk, nem elítélteknek. A többieket orosz ruhákba bújtatták, mi horthysta háborús bűnösök voltunk.

A vagonokba névsor szerint kerültünk, a mi vagonunkba az F, G és H betűsök. Amikor hazánk területére értünk, néhányan (Hangya, Hegyi), akik nem felejtették el a magyar virtust, felkiáltottak: „Hej, gyerekek, unalmas az élet! Megyünk haza! Egy jó bakanótát!'' És rázendítettek: „Horthy Miklós katonája vagyok...'' Megállt a vonat, dörömböltek a vagonajtón:- Mi van?! így nem kerülnek soha tető alá!- Mit bánjuk mi! Már 9 éve nem vagyunk tető alatt! Nem is akarunk tető alá kerülni! - és azért is tovább énekeltünk.

Az őrök meg könyörögtek, hogy hagyjuk abba. Amíg álltunk, addig csend volt, amikor elindultunk, megint fölhangzott a nóta, egyik a másik után.

Nyíregyházáig vitt bennünket a vonat. Ott vártunk sorsunkra szigorú őrizet alatt, egy laktanyába zárva.- Oroszországban azt mondták Önöknek, hogy szabadok lesznek. Nem így történt?- Ők azt mondták, igen. Akik amnesztiát kaptak, azokat hazaengedték. Mi pedig - a rabok 40-50 százaléka - már Nyíregyházán szögesdrótok közé kerültünk, egész regiment ávós vigyázott ránk, farkaskutyákkal.- Mi következett a nyíregyházi fogva tartás után?- Onnan Jászberénybe kerültem. Jászberényben kiürítették a börtönt, a bűnözőket, a „tyúktolvajokat" kirakták, és előkészítették a szibériai foglyok részére. Még a falakat is megemelték vagy másfél méterrel. Egyik éjjel vittek oda bennünket zárt

138