Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

Szibériai fogság után magyarországi rabság- 1955 vége felé Főtisztelendő Úr is elindulhatott egy rabvonaton az otthon felé. Milyen volt ez az út?- 1955 novemberében indultunk haza. Az úton egy szökés terve foglalkoztatott, mert tudtam azt, hogy engem Magyarországon nem engednek szabadon. Meg akartam szökni a vonatról a Kárpátokban. Szabadon szállítottak minket, csak formálisan volt orosz őrség. A vagonok ajtaját kinyitottuk, hogy besüssön a nap. Moszkvában is szabadon engedtek bennünket egy kis időre.- Ausztriába akart eljutni?- Ausztriába, onnan Németország felé.

A szökés tervezésekor azt gondoltam, hogy Ungvár és Munkács magyar lakói segítenek majd, Kassán pedig számíthatok Harcsárra, a már otthon élő paptársamra is.

A Vereckei-szoroson átkelve kellemes idő fogadott bennünket, nem volt semennyi hó sem. Még nem értünk le Munkácsra, egy domboldalon megállt a vonatunk. Gyönyörű napsütés volt. Kiléptem a vagonból, leheveredtem a legközelebbi csipkebokor mellé és néztem... Arra gondoltam, mi lenne, ha én most itt leválnék, nem mennék vissza. De nem engedte a szívem. Letörtem egy pár ágat, visszamentem a vonathoz és adtam belőle társaimnak is.

Egyébként voltak olyan fogolytársaink, akik nem mertek hazajönni, Oroszországban maradtak. Az oroszokkal kollaboráltak, meg voltak pecsételve, mint árulók. A magyarok között ez ritkábban fordult elő, mert ha volt is köztünk hasonló, az kisstílű volt, hamar elárulta magát és jobb belátásra tért.

137