Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

Ebben a munkatáborban megismert az osztályos tiszt, és néha-néha szólt hozzám. Bajtársnak szólított, mert kulturált embernek tartotta magát ő is. jöttek a csomagok. Volt olyan német, aki egy hét leforgása alatt harmincat kapott. A Vöröskereszt küldte a csomagokat, bennük konzerveket, cukrot, kávét néha pörköletlenül is. A németek címeit megkapták, a mieinket nem. De aztán engem választott ki az említett tiszt, hogy a csomagok ellenőrzésénél vegyek részt. Ilyenkor összeült a tábor tisztikara, kint pedig gyülekeztek azok, akiknek a csomag érkezett. Bent kivettek egyet, felszólítottak, olvassam el, mi van benne. Mondtam, hogy kávé. Rám szólt a parancsnok:- Engem ne csapj be! Én ismerem a kávét, az nem zöld!- Ez pörköletlen kávé.

Nem ismerték ezt, még a parancsnok sem!

Kaptam pénzt is. Ez akkor volt már, amikor Sztálin meghalt, és egyre több foglyot - köztük magyart is - hazaindítottak.- Magyarországról kapta a pénzt Főtisztelendő Úr?- Igen, a Nemzeti Bankon keresztül az egyik húgom küldte.- Honnan tudta meg, a család, hogy Ön hol van? Leveleztek egymással?- Egy Vöröskereszt által nyomtatott lapot kaptunk Szibériában. Két részből állt. Az egyikre írhattunk, de csak azt, amit engedélyeztek: jól vagyunk, egészségesek is, legyetek nyugodtak, találkozunk. A másik részén a címzett válaszolhatott. Persze nem a tábor címét, hanem egy moszkvai postafiók számát adták meg. A lapot csak a szülőnek küldhettük, ha szülő nem volt, akkor testvérnek. Én Mária testvéremnek címeztem. O a a másik részére írt, s azt visszaküldte. Amikor én ezt megkaptam, úgy éreztem, hogy itt az első fecske, ami a tavaszt jelenti.

128