Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

Bevezetés (Hetényi Varga Károly)

erkölcs, ami magyar, ami emberi. Akkor is, ha szemünk láttára züllesztenek le egy egész társadalmat, ha a szomszédunkat kiforgatják mindenéből. Nekünk mindehhez semmi közünk.

Harangozó atya jól tudta, hogy a vízben fuldoklónak nem azt kell kiabálni egy pádról, hogy imádkozni fogunk a lelki üdvéért, hanem sürgősen meg kell próbálnunk valamilyen módon segíteni, ha nem is vagyunk első osztályú úszóbajnokok.

Harangozó Ferenc nem tudta kikapcsolni a lelkiismeretét, és másnap nem lőtték agyon a határon azt az ismeretlen látogatót. És utána nem lőttek agyon százakat és százakat, akiket mind ő menekített át ettől a naptól fogva a szabad világba.

Mert a bácskai és bánáti haláltáborokban halálra éheztetett, naponta megtizedelt rabok közt híre terjedt, hogy van Szombathelyen egy igaz ember, aki nem fél, s aki azon túl, hogy becsületesen elvégzi papi munkáját, az üldözőik elől menekülőket minden ellenszolgáltatás nélkül kisegíti ebből a pokolból.

Harangozó Ferenc vicerektor pontosan tudta, hogy amit tesz, azt az emberséget hírből sem ismerő ateista-kommunista diktatúra a legszigorúbban bünteti. De nem azért tette, mert mindenáron börtönbe akart kerülni, hanem azért, hogy minél több szerencsétlen embertársát megmentse a halál torkából. S ezzel nemcsak legnemesebb emberi kötelességét teljesítette, de papi hivatásának legszebb, Isten előtt legdicséretesebb erényét is gyakorolta. Hiszen senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.

Harangozó Ferenc emberi nagysága, sziklaszilárd papi jelleme a letartóztatását követő kíméletlen vallatások alatt mutatkozott meg igazán. Az újra és újra megismétlődő embertelen kínzások, ütlegelések, éheztetés, az alvás teljes megvonása,

9