Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Lelkigyakorlat
formról pedig azt mondta, hogy ez kényszer, ők máshogyan akarják, tekintetbe vennék a nagybirtokot. Az iskolák jellege marad katolikus, illetve felekezeti iskolák maradnak. Gyerekeket pedig sehonnan nem vittek el. Angolok és oroszok között nincs semmi viszály, talán Japán leverése után lehet. 3 helyen elérte egymást a két front. Magyarország várható helyzete bizonytalan. Követségek nincsenek Budapesten. A kommunista Párt az egyedüli, mely mozoghat. Bíróságok, tábla stb. működnek. Mindszenty Pesten, Shvoy238 Székesfehérváron. Bethlen vagy itthon, vagy Moszkvában. Horthyról bizonytalan hírek vannak. Magyar tisztekről nem nyilvános. Farkas Ferencről nem tudni semmit. Haditerület lévén mindent ígérnek. Ma a kastélyból pakolnak az oroszok és mennek. Minden szőnyeget, minden edényt felraktak a teherautókra és vitték. A templomnál állottunk mi, és nagyban integettek. május 2. A kastélyban voltunk. A kápolnában volt az egyik breviárium, s most megvan mind a négy. Két gyertyatartót, két kánontartót és a pásztorbot felső részét elhoztuk. A kastélyba csak akkor lehet menni, ha az oroszok elmennek. Most nagyon sokan várják ezt a napot, mert az egész környéknek itt van az ágyruhája. május 3. Szentgyörgyről ma el akartam indulni Szombathelyre, de az 238 Shvoy Lajos (Budapest, 1879. március 9. - Székesfehérvár, 1968. január 21.) székesfehérvári megyés püspök. 1901 -ben szentelték pappá. Hittantanár Budapesten. A Regnum Marianum templom építtetője és első plébánosa. 1927 óta székesfehérvári püspök. 1944-ben szembehelyezkedett a nyilasokkal, ezért Sopronkőhidára hurcolták, ahol Mindszenty József veszprémi püspökkel együtt raboskodott. Pápai trónálló, római gróf (1947). » 172 «