Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Lelkigyakorlat
eső nagyon esett, és ezért maradtam. Jó is volt ez. A kastélyba be lehetett menni. Innen aztán egyes dolgokat áthoztunk. Sok rádiót találtunk. Az egyházi vonatkozású képeket áthoztuk a templomba, más képeket pedig a plébániára. Szobrokat is hoztunk át. Egész nap dolgoztunk. A kastély nem valami jól néz ki. május 4. Ma minden marasztalás ellenére megindultam Szombathely felé. Magam jöttem csak. Egy kis csomagot hoztam. Vát repterén hát kit látok? Spirituális urat. Nagy és erős kérésére visszafordultam. Elmentünk először Alsószelestére az iskolába, majd innét Ölbőre. Plébános úr239 adott ebédet. Csuda rosszul néz ki a lakás. A bútorok össze vannak törve. Végre Szentgyörgyre érkeztünk. Itt igen meglepődtek. A templomban voltunk és a képeket néztük meg. május 5. Ma ismét nekivágtam az útnak Hencz Bűneival240. Vátig elég simán érkeztünk. Itt majdnem felültünk egy orosz teherautóra. Azután is vártuk a szerencsét, de nem jött olyan autó, mely elvitt volna minket. Végre Szentgyörgyről elindulva 1 és Vi 2 körül Szombathelyre érkeztünk. Először elmentünk a Szövőgyárba, ahova levelet hoztunk. Az állomáson nagy örömünkre kijelentik, hogy a vonat Szentgotthárdig megy. A szemináriumban mondhatom nagy szeretettel fogadtak. 239 Kóbor István 249 Hencz József (Szombathely, 1928. július 13. - Szombathely. 2005. október 24.) később szombathelyi egyházmegyés pap. 1952. június 12-én szentelték pappá. 1953-1955 közölt káplán Szepetneken. 1955-1957 között Rábagyarmaton. Lelkész 1957-1986 között Nemeskoltán. 1986-tól plébános Sorokpolányban. Egyházmegyei Egyházmüvészeti Bizottság titkára 1967-től, püspöki tanácsos 1977-től. » 173 «