Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Lelkigyakorlat
síikért várják a fejmosást: Jézus túláradó szeretettel jön közéjük. Pax vobis! Nolite, timere159. lam non dicam servos, sed amicos meos160, mert a szolga nem tudja Ura titkát, de nektek én mindent kinyilatkoztatok. Örömet hozott a mester. Énekeljük mi is háládatos lélekkel: Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, hála legyen az Istennek. Édes Jézusom, megjelentél Magdolnának, s nekem is megjelensz a szentgyónás után. Én csak lelkendezve ölelem át lábaidat. Külön üzent Péternek, hogy hitében tartsa, találkozik a két szomorúan bandukoló emmauszi tanítvánnyal. Óh, ti balgák, hát nem tudjátok még most sem, hogy így kellett a ti uratoknak meghalni, s így kell neki bemenni a mennyek országába! Midőn az Úr megjelent, úgy szólt nekik az utolsó vacsora termében: „Gyermekeim van vacsorátok. Tapintsatok meg.” Oh, de tele vagy Uram szeretettel. Mit is mondott a szerető tanítvány, mert szerette őket, mindvégig szerette őket. Menjünk a Genezáret tavához. A tanítványok már ismét vissza akarnak állni régi mesterségükhöz. Bent vannak a tavon, s halásznak. íme a parton ismerős járású személy tűnik fel. Szent János, a szerető tanítvány csak ennyit mond: Dominus est161. Péternek sem kell több, beleugrik a tengerbe, és úszik az Úrhoz. Van valami ennivalótok, kérdi halkan. Tüzet raknak, és nemsokára kész a hal, s Jézus halat ad a tanítványoknak. Köszönöm Jézus, hogy ilyen örömet osztogatsz tanítványaidnak, irgalmazz nekem. Az Üdvözítő igen jó pedagógus volt. A fáradt lelkeket nem törte össze, tudott erőt önteni beléjük. A papi életnek terhei vannak. Ezeket a terheket csak akkor lehet elviselni, ha az Úr Jézust hívja a pap segítségül, ha teljesen odaadja magát. Domine meus, pars et hereditas mea162. A papi életet meg kell tölteni 159 Békesség nektek! Ne féljetek! 160 Már nem mondalak titeket szolgának, hanem barátaimnak 161 Az Úr az! » 118 «
