Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)

Lelkigyakorlat

vözítő is megbecsülte és nagyra tartotta. Odaadják neki a teker­cset, melyet Izajás próféta írt, ő felolvassa és rögtön magyaráz­ni kezdi. Sokszor hivatkozik az Ószövetségre. Hegyi-beszéd új­­szövetségi és ószövetségi törvények különbsége. /Emmauszi ta­nítványok/ Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk, amikor Szentírást olvasunk, akkor Isten szól hozzánk, ö beszél velünk. Újszövetség Jézus Krisztusnak gyönyörű, hűséges fotografi­­kája. Az írásokban rejlik a logos. Az Újszövetség verbum caro factum est146. Jézus ezer nyelven, ezer alkalommal szó hozzánk a Szentírás által. Az ősegyház az evangéliumot nagyon megbe­csülte. (Kempis IV. 11) A legegyszerűbb szertartású misében is evangélium alatt felállunk. Ünnepi misén pedig gyertyák közt olvassák fel az evangéliumot. Krisztus követése147 Szívvel megírt evangélium, melyet nem Palesztinában írtak, hanem valamelyik szent cella Tábor­hegyén. Ez adja meg a lélek számára a kenyeret. Mennyi édes­ség van benne. Olvasgassuk állandóan. Szorgalmazzuk Kem­­pist és a Szentírást. A pap lelki életének kitöltése Szent Ferenc szerint a tudo­mány művelése a papnál a nyolcadik szentség. Simor herceg­­prímás148 mondta, hogy nyolcadik főbűn az ostobaság és tudat­lanság. Az idővel jól gazdálkodjunk. A pap mindig foglalkoz­zék azzal a tudománnyal, ami jólesik neki. így prédikációi tar­talmasak lesznek. Szeressük a könyvet. Legyen kis könyvtá­runk, ahol a legszükségesebb könyveink megvannak. *4^ Az Ige testté lett. *4^ Kempis Tamás: Krisztus követése. '48 Simor János (Székesfehérvár, 1813. augusztus 23. - Esztergom, 1891. január 23.) esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás, az MTA tagja 1867-től. 1830-ban szen­telték pappá, 1844-ben hercegprímási titkár, 1851-ben osztálytanácsos az osztrák császári oktatásügyi minisztériumban. Ezután székesfehérvári kanonok, 1857-től győri püspök, 1867-től esztergomi érsek, hercegprímás. 1873-ban bíborossá nevezte ki a pápa. Jelentős szerepet játszott a kiegyezés után az állam és egyház viszonyának akkori rendezésében. » 109 «

Next

/
Thumbnails
Contents