Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Dallos Imre naplója
szeptember 16. A szeminárium1 újra megnyitotta kapuit. A nyári szünidő elmúlt. Már vágyakoztam vissza ide a szent falak közé. A háborúnak2 hatodik évébe léptünk. Istenem, mindenütt harc és harc. Az ellenség már határainkon belül van. Egyedüli reményünk csak Te vagy, Uram. Súlyos időket élünk. Délután átmentünk a Székesegyházba, ahol Szent Márton oltárához3 térdepeltünk le és körülálltuk a rácsot. Itt imádkoztunk tanár uraink4 vezetésével és kértük Szent Márton segítségét a közbenjárásért, hogy esedezze ki, hogy ebben az évben is állandóan mellettünk legyen a jó Isten segítsége. Meghatott, mikor a fiatal, pezsgővérű, piros arcú reverendás kispapok az egyházmegye védőszentjéhez könyörögnek segítségért. Igen, ha valamikor kellett a segítséget kérni a jó Istentől, úgy most igazán kell. Hazánk hajó' Szily János püspöki székének elfoglalása után elsőnek a Papnevelő Intézet építését határozta el. Terveit 1777-ben Hefele Menyhérttel készíttette el. Az építkezést 1777 őszén már megkezdték. A kétemeletes épület 1780-ban készen állt. 1783-1784-ben a déli szárnyát bővítették. 1939-1941 között újabb bővítésre került sor. Az utolsó bővítés alkalmával új kápolnát is berendeztek. Ennek színes üvegablakai Stehlo Lily munkája, a freskókat Kontuly Béla készítette. A szeminárium épületébe 1919-ben a Vörös Őrség költözött. A II világháború idején újból világi célt szolgált: Budapestről menekült külföldi követségeket helyeztek el benne. 1952-ben a szemináriumot megszüntették, a hallgatók Budapesten és Győrben folytatták tovább tanulmányaikat. Az épület ezután állami oktatási intézmény célját szolgálta. Középiskolai kollégium és gimnázium működött benne. A katolikus egyház 1989-ben kapta vissza, azóta egyházmegyei kollégium. 2 II. világháború 1939. szeptember 1. - 1945. szeptember 2. J Szent Márton a szombathelyi egyházmegye védőszentje. 4 A szombathelyi szeminárium tanárai ebben az időben a következő személyek voltak: Géfin Gyula rektor, a fundamentális teológia és a dogmatika tanára, Kappel János vicerektor, a kánonjog tanára, Kozma Ferenc spirituális, az aszketika tanára, Winkler József prefektus, a filozófia tanára, Schendl Károly a biblikunt, a liturgia és az egyháztörténet, patrológia tanára, Göndöcs László a morális tanára és Radvány Mihály a homiletika, a kateketika és a pedagógia tanára. » 10 «