Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Lelkigyakorlat
Az Üdvözítő engem a lelkek megmentésére hívott. Énérettem imádkozott az Úr, s imádkoztatott érettem (papok szombatja). Nem ti választottatok ki, hanem én választottalak titeket. Az eredmény az Istené. Minket az O szőlőjébe, szántóföldjére hívott az Úr. Az Isten adja az adományait, talentumot, az egyiknek ennyit, a másiknak annyit, mindenkinek magának kell felelni érte. Ne bízzuk el magunkat. Aki kevesebbet kapott, az se szomorkodjék, annak kevesebbről kell számot adni. Akik dicsekednek, azokat Isten elveti, mint az ócskavasakat. Az Úristen énnélkülem is elérheti az eredményt. Én csak eszköz vagyok, s nem cél. Adjál, Uram, alázatosságot a munkában. Édes Jézusom, add azt a kegyelmet, hogy ki ne essek az imádságos lelkületből. Add nekem meg azt, hogy mindig így szeresselek Tégedet, mindennél jobban. Légy velem később is, káplán koromban. Helyes időbeosztást adj, és hadd tartsak ki a munkában. Felkelés, elmélkedés, szentolvasmány, olvasó imádkozása mind-mind megmaradjon, Uram. Te példaképet adtál, hát hadd kövessem őket. Szent Márton, az egyházmegye védőszentje, légy te velem. Domine doce me orare! Consideratio délután 3. Sacra scriptura145 és lelki olvasmány nekünk szükséges lesz, hogy lelki táplálékot tudjunk adni. Ószövetségi Szentírás Az Atyának üzenete a bűnbe esett emberhez. Ez az Isten pedagógiája. Évezredeken vezeti az embert. Szent könyvekből és zsoltárokból áll. A Szentlélek volt a sugalmazója. Az egyház nagyra becsüli a zsoltárokat. A papi zsolozsma ebből áll. Az ószövetségi szentírásban a zsoltároknak örök értékük van. Örök igazságokat fejtegetnek. Maga az isteni Üd'45 Szentírás. » 108 «