Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

megértette, hogy ez Ödön „üzenete", és vállalta a megtisztelő meg­bízatást. — Betegsége alatt is sokat foglalkozott ezzel a szenttel. Egy ízben az ő közbenjárását kérte — eredményesen —, hogy hányingere megszűnjék, és így meg tudjon áldozni a szobájában bemutatott mi­sén. Szerette volna életrajzát is megírni, de erre már nem került sor. Húgára testálta ezt a feladatot, aki eleget is tett neki. Kiemelkedő vonása az Egyház iránti hűsége. Boldognak vallotta magát, hogy az Egyház gyermeke lehet, és másoknak is gyakran mondta: „Legyünk boldogok, hogy katolikusok vagyunk!" Ifjúságá­ban divat volt a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját bírálni. Neki elég, hogy az Egyház kimondta. Minden egyházi intézkedés szent és sérthetetlen előtte. Ha Rómában járt, mindig jelentkezett pápai kihall­gatásra, s ezeket legnagyobb élményei közé számította. A Szentatya viszont azza l mutatta meg nagyrabecsülését iránta, hogy ezüstmenyeg­zőjére (1923. nov. 10.) dicsérő iratot küldött, különösen kiemelve a be­tegek körül és a katolikus sajtó terén szerzett érdemeit, és az arany­sarkantyús renddel tüntette ki, amit az ünnep délutánján a nuncius nyújtott át Körmenden. Ezt a magas pápai kitüntetést előtte még csak egy magyar kapta meg, az egész világon összesen 22 birtokosa volt akkor. Schioppa nuncius ebből az alkalomból így tájékoztatta róla a pápát: „A magyarok azt tartják, hogy szent ember, de én biztosítha­tom Szentségedet, hogy valóban az is!" Ennek az egy kitüntetésének ő is örült, mégpedig azért, mert jogot adott neki, hogy bárhol tartóz­kodik, misét mondhassanak a jelenlétében, s ez kórházi tartózkodása alatt nagy boldogságot szerzett neki. — Megyéspüspökét föltétien tisz­teletben részesítette, a legkisebb kritikát sem engedte meg személyé­vel kapcsolatban. Ha meglátogatta, lement elébe a bejárathoz, holott főurak elé csak a komornyikját küldte. Püspöke gyakran nevezte is tá­maszának, az egyházmegye példaképének, sőt szentnek. Egyik roko­na az Egyház kritikájára vonatkozólag megjegyzi: „Magam is hoz­tam elő ilyen témákat. Olyan tapintatos, de egyúttal határozott választ adott, hogy többé az ügyet elő sem lehetett hozni." Különösen gyön­géd tisztelettel bánt öreg, ügyefogyott papokkal, akik másoknak ne­vetségül szolgáltak. Szívesen csókolt kezet papoknak: Krisztust tisz­telte bennük, válogatás nélkül. Amikor egyik betegéről megtudta, hogy papnak készül, megkülönböztetett tisztelettel bánt vele. A hierar­chia tisztelete azonban nem vak kritikátlanságot jelentett benne. Pl. amikor fölkeresték a nizzai püspököt, feltűnt neki egyszerű életmódja — szerény szobában lakott, személyzete egy szál apácából állt —, összevetve az akkoriban még bizony fényűzően élő magyar püspö­kökkel. Az Egyház sorsát az egész földön nagy figyelemmel, imával, együttérzéssel kísérte, fájlalta az egyházüldözéseket, a fokozódó val­44

Next

/
Thumbnails
Contents