Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

megértette, hogy ez Ödön „üzenete", és vállalta a megtisztelő megbízatást. — Betegsége alatt is sokat foglalkozott ezzel a szenttel. Egy ízben az ő közbenjárását kérte — eredményesen —, hogy hányingere megszűnjék, és így meg tudjon áldozni a szobájában bemutatott misén. Szerette volna életrajzát is megírni, de erre már nem került sor. Húgára testálta ezt a feladatot, aki eleget is tett neki.

Kiemelkedő vonása az Egyház iránti hűsége. Boldognak vallotta magát, hogy az Egyház gyermeke lehet, és másoknak is gyakran mondta: „Legyünk boldogok, hogy katolikusok vagyunk!" Ifjúságában divat volt a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját bírálni. Neki elég, hogy az Egyház kimondta. Minden egyházi intézkedés szent és sérthetetlen előtte. Ha Rómában járt, mindig jelentkezett pápai kihallgatásra, s ezeket legnagyobb élményei közé számította. A Szentatya viszont azza l mutatta meg nagyrabecsülését iránta, hogy ezüstmenyegzőjére (1923. nov. 10.) dicsérő iratot küldött, különösen kiemelve a betegek körül és a katolikus sajtó terén szerzett érdemeit, és az aranysarkantyús renddel tüntette ki, amit az ünnep délutánján a nuncius nyújtott át Körmenden. Ezt a magas pápai kitüntetést előtte még csak egy magyar kapta meg, az egész világon összesen 22 birtokosa volt akkor. Schioppa nuncius ebből az alkalomból így tájékoztatta róla a pápát: „A magyarok azt tartják, hogy szent ember, de én biztosíthatom Szentségedet, hogy valóban az is!" Ennek az egy kitüntetésének ő is örült, mégpedig azért, mert jogot adott neki, hogy bárhol tartózkodik, misét mondhassanak a jelenlétében, s ez kórházi tartózkodása alatt nagy boldogságot szerzett neki. — Megyéspüspökét föltétien tiszteletben részesítette, a legkisebb kritikát sem engedte meg személyével kapcsolatban. Ha meglátogatta, lement elébe a bejárathoz, holott főurak elé csak a komornyikját küldte. Püspöke gyakran nevezte is támaszának, az egyházmegye példaképének, sőt szentnek. Egyik rokona az Egyház kritikájára vonatkozólag megjegyzi: „Magam is hoztam elő ilyen témákat. Olyan tapintatos, de egyúttal határozott választ adott, hogy többé az ügyet elő sem lehetett hozni." Különösen gyöngéd tisztelettel bánt öreg, ügyefogyott papokkal, akik másoknak nevetségül szolgáltak. Szívesen csókolt kezet papoknak: Krisztust tisztelte bennük, válogatás nélkül. Amikor egyik betegéről megtudta, hogy papnak készül, megkülönböztetett tisztelettel bánt vele. A hierarchia tisztelete azonban nem vak kritikátlanságot jelentett benne. Pl. amikor fölkeresték a nizzai püspököt, feltűnt neki egyszerű életmódja — szerény szobában lakott, személyzete egy szál apácából állt —, összevetve az akkoriban még bizony fényűzően élő magyar püspökökkel.

Az Egyház sorsát az egész földön nagy figyelemmel, imával, együttérzéssel kísérte, fájlalta az egyházüldözéseket, a fokozódó val44