Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

Egy akadémikus napjainkban érdekes számításokat végzett Batthyány orvosi működésének anyagi oldaláról, és arra az eredményre jutott, hogy igen óvatos becsléssel, 70 %-os ágyfoglaltságot számítva (a valóság ennél jóval több volt) tíz év alatt 160 000 ápolási nap és kb. 1 millió aranykorona jön ki. Ez annyit jelent, hogy birtokai jövedelmének 2/3-át nyelte el a kórház. Ironikus dolog: nem elég, hogy saját pénzéből építtette és tartotta fönn, beleértve az orvosi és ápolói fizetéseket is, — ráadásul az állam még meg is adóztatta érte! Természetesen nem tudták elképzelni, hogy orvos létére ne legyenek busás bevételei a betegek után, és az adót ehhez a „platonikus" kereseti elgondoláshoz méretezték. Hiszen a kórház működéséről pontos adminisztráció folyt, és évenként jelentést nyomatott. Sajnos a második világháború idején a kórházban levő összes iratok elpusztultak. A hagyomány úgy tudja, hogy Batthyánynak sem ideje, sem kedve nem lévén az utánjáráshoz, inkább megfizette a kirótt adót.

1915. febr. 2-án — miután nagybátyja, Batthyány-Strattmann Ödön herceg gyermek nélkül halt meg — a kettős név és a hercegi cím Lászlóra szállt át. Lánya így emlékezik erre: összegyűjtötte övéit, letérdelt velük, és azt mondta: „Igazán nem tehetek róla, ezt a jó Isten küldte, hát köszönjük meg." A címeren csak egyetlen jellemző változtatást hajtott végre: az eddigi „Fidelitate et fortitudine" jelmondatot „Fidelitate et caritate"-ra alakította át! Különben kedvére lehetett: pelikánt ábrázol, azt a madarat, amely a néphit szerint saját vérével táplálja kicsinyeit.

1916. szept. 22-én éjjel hal meg Pozsonyban P. Weiser Frigyes. Batthyány ott áll halálos ágyánál, és két évre rá, 1918 nagyhetében egy 16 oldalas, apró, de igen tartalmas füzetkében örökíti meg emlékét: In memoriam Patris Weiser SJ. Von seinem dankbaren Schüler. A címlapon pici mellképről jóságos öreg arc mosolyog ránk, a szöveg ezt a jóságot illusztrálja gondosan megőrzött leveleiből vett idézetekkel, példák sorával, föleleveníti kalocsai történelemórái emlékét, kedves, tréfás részletekkel. Hadd idézzük az egyik bájos passzust:

„Egy egész mennyország sugárzik ezeknek a gyerekeknek a szeméből felénk' — mondta egyszer, Anna kislányom szemébe nézve, aki éppen kavicsokkal játszadozott. Igen, igen, kedves Pater Weiser, a te szemedből is a mennyország sugárzott mindenki felé. Azért nézett rád a kis gyermek akkor olyan kedvesen, mert mind a ketten olyan rokonok voltatok lelki tisztaságban. Igaz, te 70 éves voltál, a gyermek pedig csak 5, de a lelki rezonancia egyforma volt, — mint ahogy egy magas és egy mély „a" hang a rezgéshossz különbsége ellenére összhangban van, hacsak a húrok hangolása tiszta, — és ez mind a kettőtöknél megvolt Teremtőtök előtt.

26