Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

sak a kórházi munkáról kis füzet alakjában kiadott évi ismertetések, amelyek a végzett műtéteket is ismertetik. Korának vezető szemészei bel- és külföldön egyaránt kiváló gyakorló szemésznek tartották. Egyébként örömmel értesülünk, hogy a körmendi közkórház történetét feldolgozó könyvben az ő orvosi működésének szakszerű ismertetése is megjelenőben van.

A „tudományos rang" iránti magatartását kitűnően jellemzi 1907- ből származó naplójegyzete, amikor felesége egy ismerősével azon fáradozott, hogy megszerezze neki a professzori címet:

Azt mondtam Misinek, hogy én ebben az ügyben egyetlen lépést sem teszek, hiszen nem akarok babérokat gyűjteni magamnak a földön, kórházam csak Isten szeretetét és irgalmát esdje le rám, és felebarátom segítésével a mennyet próbálja megszerezni számomra. De azért hálásnak kell lennem Misi és Attems grófnő nagy jóságáért, akik az én személyemért exponálják magukat. Másrészt a címnek egy haszna talán mégis van, és ez a következő: Hogyha — mint az már régi vágyam — írnék egy a leghatározottabban katolikus jellegű művet: „Egy orvos katolikus vallomásai", akkor ezzel a címmel használnék a hitnek: mert az emberek, legalábbis egyesek, mégis csak meghökkenének azon, hogy egy orvosprofesszor is kiáll a hit mellett.

Ezt a szándékát nem valósította meg. De talán nem is volt szükség rá. Élete maga volt a hitvallás.

Kiváló specialista volt, de több ennél: típusa annak a sajnos kihalófélben levő orvosnak, akit az egész ember érdekel, testestül-lelkestül. Orvosi pályafutása legszebb korszakának a háború idejét tartotta, amikor a hadba vonult körorvos helyett ő vállalta Köpcsény és környéke (Parna, Gattendorf) gondozását is. Szontagh főispán nyomatékkai jegyzi meg: ez volt nyolc év alatt az egyetlen alkalom, amikor Batthyány „kért tőle valamit": ti. ezt a helyettesítést! „És bizony mondom, nem hiszem, hogy ebben az országban volt, van vagy lesz kör, ahol az orvosi szolgálat jobban, lelkiismeretesebben és pontosabban lett volna ellátva. Nem méltatlankodott, ha éjnek idején legjobb álmából verték fel, nem húzódozott hóban, fagyban, sárban kocsira ülni, hogy elmenjen egy szülő asszonyhoz, nem fogta be az orrát, ha alacsony, szellőzetlen, a munka verejtékszagától terhes földes szobába kellett lépnie, és úgy vizsgálta meg, úgy ápolta a legutolsó napszámost vagy beteg cigányt, mintha főherceget kezelt volna." — és amellett ott volt hadikórházzá átvedlett saját kórháza a rengeteg sebesülttel. Az épületre egy második emeletet kellett húzni. Hetven ágyas lett most, de százat is beállítottak. Felesége, gyermekei közben otthon lepedőből tépést készítettek, érmelegítőket kötöttek a katonáknak. A községből bevonuló legényekkel Mária-érmet adtak a harctérre, és

20