Tangl Balázs: A Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan magánlevéltára. Repertórium - A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár segédletei 2. (Szombathely, 2019)
A Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan magánlevéltárának története
s ekkor készült egy második elenchus is (az iratgyarapodást azonban az első elenchusba is bevezették). A Ladula sorozat elsősorban a birtokokra vonatkozó iratokat tartalmazza, melyet két részre osztottak: a 17 század végéig kelt iratokat a Ladula 1-3, a 18. századi (de a 19. századba is átnyúló) iratokat a Ladula A-G tartalmazza. Előbbi esetében az iratokat először időrendbe rakták, összesen 16 fasciculusba, majd ezeket felbontva birtokok szerint helyezték el őket. Ezzel szemben az utóbbi esetében a rendezés már eleve birtokok szerint történt, majd ezen belül kerültek kronologikus rendbe. A fentieken túl az elenchusokban lajstromozták a káptalan peres ügyeit tartalmazó köteteket is.3 A 19. század folyamán a polgárosodás és a polgári állam kiépülésével több jelentős változás is érte a káptalani levéltárakat, így a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan levéltárát is. Ez természetesen elsősorban hiteleshelyi tevékenységét érintette, mely az 1874. évi XXXV közjegyzői törvény meghozását követően végleg megszűnt. Ennek ellenére a hiteleshelyi levéltárak továbbra is fontos közfunkciót láttak el az általuk őrzött iratok miatt, ami magával vonta az állam mind nagyobb érdeklődését. Az Országos Levéltár 1888- ban egy felmérést végzett a hiteleshelyi levéltárak jövőbeni kezelése és törvényi rendezése érdekében. Ebből kiderül, hogy a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan levéltára ekkor a már említett helyén, vagyis a székesegyház sekrestyéje feletti teremben volt elhelyezve, mely az őrkanonok felügyelete alatt állt: oda jelenléte és engedélye nélkül elvileg senki be nem léphetett.4 Segédet vagy külön levéltárost a káptalan azonban nem alkalmazott, az esetleges kéréseket 3 SzEL II. 1. b. Elenchus. 1. és 2. kötet. 4 Ez a szabály azonban a gyakorlatban valószínűleg nem volt ilyen szigorúan betartva. Erre utal, hogy 1904-ben több civil személy is jelezte a káptalan felé, hogy Balogh Gyula vármegyei levéltáros és Desics Ignác lakásaikra vittek ki levéltári anyagot. SzEL II. 1. d. 79/1904 16