Tangl Balázs: A Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan magánlevéltára. Repertórium - A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár segédletei 2. (Szombathely, 2019)

A Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan története

céljára. A középkor utolsó birtokszerzése Csipkerek volt 1493-ben, igaz csak 1306-ban jutott hozzá végleg. Emellett meg kell említeni, hogy a 14. században a Zala vármegyei Vitenyédnél is birtokossá vált a káptalan.

A fentiekből jól látszik, hogy a káptalannak (nem számítva a távoli Illmitzet), alapvetően két, jól elhatárolható területen alakult ki összefüggő birtoka: Vasvár környékén a Hegyháton, valamint a Vép és Megyehíd közötti területen a Gyöngyös és a mai Kozár-Borzó patakok mentén. A két birtokrészt egészen a 18. század második feléig a Rábán Túli (Trans-Raba) és Inneni (Cis-Raba) birtokokként is különböztették meg.

A birtokhálózat később csak egy alkalommal bővült. A Szombathelyi egyházmegye 1777 évi létrejöttekor Mária Terézia Kemenesszentpétert, Pápóc egy részét és a Csonkás majort adományozta a székeskáptalannak.

A káptalan birtokigazgatása és pénzügyi gazdálkodása székeskáptalanná válását követően jelentős változásokon ment keresztül. Korábban minden gazdasági ügyet a dékán (jószágkormányzó) intézett, a 19. század elején azonban mellette megjelent a divisor (főpénztárnok) is. Noha a birtokigazgatás továbbra is az előbbi feladata volt, a két hivatal egymáshoz való pontos viszonya azonban további kutatásokat igényel. A hivatali változások mellett a 18. század végén alakult ki az a hármas uradalmi struktúra is, mely egészen az államosításig meghatározó maradt: ez a három uradalom a vasvári (vagy szentmihályfalvai), a lipárti és a szentpéteri volt. A birtokstruktúra Somogy Lipót 1815-ös vizitációja szerint a következőképpen nézett ki. A vasvári uradalomhoz tartozott Szentmihályfalva, Zsidófölde, Olaszka, Pácsony (Újmajor) és Csipkerek, valamint Csehi, Oszkó, Mindszent és a zalai Vitenyéd. Majorjai voltak Lapsa, Kis- és Nagy-Hencse, Várpácsony, Szentpál és Jeli. A szentpéteri

11