Szamos Rudolf et al. (szerk.): Szent Márton egyházmegyéje (Szombathely, 1991)
Az egyházmegye intézményei
A kinyilatkoztatott Igét hallgatja a nép. Isten ószövetségi népe, akit Mózes, Dávid és Keresztelő Szent János alakja jelenít meg a bal oldali kép felső szélén. Isten újszövetségi népét magyar szentek jelenítik mega jobboldali kép felső szélén: Szent Gellért, amintSzent Imrét tanítja, Szent István az Intelmek könyvével és Szent Margit az Oltáriszentség imádásában elmerülve. A kinyilatkoztatást sugallja a templom fő berendezési együttesének, az Oltárnak és az Ambónak a formája is. Az ambó az ószövetségi tekercset ábrázolja - Ámosz próféta szavaival: „Igen, jönnek napok - mondja az Úr, az Isten -, amikor éhséget bocsátók a földre: éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr szavának hallgatására" (8,11). Az oltár a kinyitott evangéliumos könyv Jézus utolsó vacsorán mondott szavaival: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek" (Jn 15,15). Az oltárt Isten barátai - a hívő nép - veszik körül. Őket jelképezik a falakon körbefutó bronzkeresztek, amelyek magukon viselik a Szentlélek láng-jelét. A Szentlélek által vezetett Krisztus-tanítvány Atya-házzá, templommá épül. Élete Krisztus követése, a kereszt vitele: a keresztúti stációk bronz domborművei az ember életútjának Krisztus útjába fonódására tanítanak. 138