Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952

Július 5. Elsőpéntekre igen szép számmal jöttek meg a gyónók. Sajnos iskolás gyerekek, főleg fiúk kevesen. Néhány katona is buzgólkodott a templomban. Többen kértek rózsafüzért és Szent Antal-szobrocskát.

Július 7. Vasárnap. A miséken, különösen a 9 órain, sokan voltak a Jézus Szíve-templomban. A gyerekeknek meghagytuk, hogy vakációban is szokott helyükön álljanak; megtették. Katonák ma nem jöttek. A 10 órai mise derekáig gyóntattam. A 10 órai misét Faludi Marcellin OSB, esperes végezte, all órait Gacs OSB, mert a káplán a Hörmann-forrásnál mondott tábori misét. Mivel nem volt meghirdetve, most csak valami 30-an voltak rajt jelen /múlt vasárnap 80-an/. Ének nem volt, de mise végére egy nyilas társaság harmonikaszó mellett rágyújtott a magyar himnuszra.

Délután 3-kor 3 házikót szenteltem föl a Meszes-völgyben. A Katolikus Jótékony Nőegylet a Bálház kertjében tartott igen jól sikerült mulatságot. Özvegy Puschné buzgalmából rengeteg nyereménytárgy gyűlt össze. A buzgó, páratlanul agilis elnöknőnek minden gondolata az ügyé. Szervez, rábeszél, gyűjt.

Július 9. Strausz Pál festőművészünket kikértük a katonaságtól, ki is kaptuk. Ma már munkába állt boldogan. A szentély egészen elkészült. A remeteszobánkban 7 katona és 3 levente őrködik. Strausz iparművész nem óhajt fenn lakni, így nincs értelme, hogy veszekedjünk velük.

Tegnap és ma több látogatást tettem a Győry János utcában. Stampfék regélték, hogy az ő házuk, a 6. számú valaha Győry János plébánosé volt, lakott is benne állítólag. Akkor még zsuppos volt, és nyílt kemence volt benne. Tőle, vagy utódaitól vette meg Stampf apja.

Ma N-nél voltam. Mint mindig, ágyban találtam a béna embert. Úgy hatott, mint egy haldokló. Félig bóbiskolt, félig ébren volt. Kérdezte feleségétől, ki van itt? Mikor megtudta, váratlanul erős hangon megszólalt: „Én nem gyónok meg, engem ne áldoztassanak. Nekem nem kell az Isten, elvette a szemem világát, kezemet, lábamat, egészségemet. Huszonegy éve hagy itt sínylődni, és mégsem dögleszt meg.” Drámai jelenet volt. Ketten csitítottuk. Nagy szegénységben élnek a hegyoldalban álló kunyhójukban. Most vitték el katonának fiukat és leányuk vőlegényét, akivel vasárnap esküdött volna. Egy nyugalmazott plébános segíti őket hellyel-közzel. Hát ilyen is van. Jó annak — mondja az egészséges, — aki síron innen leszenvedheti a purgatóriumot, mert itt érdemeket is szerezhet. De újabb bűnöket is. Az asszony megnyugtatott: holnap hozhatom a szentséget, addigra ő előkészíti az urát.

72