Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Visszaemlékezések
jelent a kánai menyegzőn. Csodálatos rendszerességgel osztotta be idejét. Minden percét kihasználta, hogy ismereteit tágítsa, beszédeire felkészüljön, vagy irodalmi tevékenységet folytasson. Ö is azok közé a papok közé tartozott, akikről el lehetett mondani, hogy „nulla dies sine linea” (egyetlen nap se legyen írás nélkül). A szentgotthárdi ciszterci apátság alapításának 800 éves évfordulója alkalmából, 1983-ban nagy ünnepség keretében emlékeztünk meg a ciszterciek idejöveteléről és munkálkodásukról. Lékai László bíboros úr is részt vett az ünnepségen. A készület alatt megkértem apát urat, hogy Werner Alajosnak, a szombathelyi székesegyház 1947-es ünnepére készített énekének dallamára, írjon nekünk is egy dicsőítő verset. Az ünnepen énekeltük is a „Szentgotthárdnak hívő népe, boldog szívvel ünnepel” kezdetű éneket. Bizonyára megőrizték az utódok ezt a szép dallamú, tartalmas szövegű éneket is. A szépségnek, a rendnek és az igazságnak volt a megigézettje. A „serva ordinem et ordo servabit te” (őrizd meg a rendet és a rend is megőriz téged) jelszavát megtartva templomainak renoválását mindegyik helyen szívén viselte. A szent cselekmények elvégzéséhez szolgáló tartozékoknak oda illőknek kellett lenniük. Apát úr 1983-ban vonult nyugdíjba. Dr. Szakos Gyula székesfehérvári megyéspüspök nagy szeretettel fogadta az otthon tagjai közé. Szakos Gyula ugyanis apát úrnak Kőszegen káplánja volt, s tehetségét, buzgólkodását látva apát úr megjósolta, hogy bizonyára püspökként is láthatja majd. A Papi Otthonban mint kőszegi plébános és utóda, többször is meglátogattam. Itt is dolgozott. Ott ült írógépe előtt. Mondhatjuk, hogy munka közben szólította el az örökkévalóságba a halál angyala 1991. december 27-én: "Jöjj, te derék és hűséges szolga! Menj be Urad örömébe”. Kőszegen, szeretett városának hívei között kívánt pihenni. Temetése 1992. január 7-én — a gyász mellett — az értékes élet diadalünnepe volt. Mindnyájan éreztük és tudtuk, hogy kedves versének szellemében töltötte el az Istentől ajándékba kapott 97 évét: „Nem kérek én, csak egy kegyet: Mindig, mindenben szív legyek. A szív csodás kis húsdarab, Hű ritmusa ki nem marad. Nem unja borda ketrecét, De piros vért küld szerteszét. Halálig láthatatlanul, Halálig fáradhatatlanul. Ha meghajszolják, néha fáj, De még akkor sem kiabál. Örök hűséggel, csendesen Öt meg nem látja senki sem. Nem kérek én, csak egy kegyet: Mindig, mindenben szív legyek”. 651
